74552. lajstromszámú szabadalom • Látogatót bejelentő és a gazda hollétét a bejáratnál jelző elektromos készülék

i Megjelent 1919. évi július hó 12-én. MAGYAR SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 74552. szám. VII/j. OSZTÁLY. Látogatót bejelentő és a gazda hollétét a bejáratnál jelző elektromos készülék. ROOZ IMRE KERESKEDŐ SZATMÁRON. A bejelentés napja 1918 március hó 28 ike. Jelen találmány oly elektromos készü­lék, amellyel a bejárathoz érkező látogató magát a gazdánál bejelentheti, a gazda pedig a látogatót belépésre, várakozásra, vagy távozásra kérheti, vagy esetleg a fogadó helyiségéből! való távollétét, il­letőleg telepének valamely más részében (lakás, iroda, műhely, raktár stb.), vagy egyebütt való tartózkodását és vissza­érkezésének tervezett időpontját a láto­gatónak tudtára adhatja és ezzel egy­úttal visszaérkezésének bevárására kér­heti. Ez a készülék tehát a látogatók be­jelentésére és eligazítására szolgáló költ­séges személyzetet helyettesíti. A készülék lényegileg a bejáratnál föl­szerelendő és csöngőgombot is magába foglaló oly szekrényből áll, amelynek célszerűen homályos üveglappal födött és a kívánt számú jelzésváltozat céljára több-kevesebb mezőre osztott homlok­lapja mögött minden egyes mező számára külön-külön megvilágító berendezése (elektromos lámpája) van, amely vilá­gító elemek áramköre a gazda asztalán (állványán), vagy a falon megerősített és a szekrény minden egyes mezője szá­mára egy-egy kontaktussal bíró kapcsoló­készülékkel úgy van összekötve, hogy a látogató által megnyomott csöngőgomb a gazdánál levő kapesolókészüléken pl. morgó és fényjelzést ad, a gazda ottléte­kor azután a kapcsolót tetszése szerinti állásba juttathatja, araikor is a bejárati jelzőszekrény mezőjének világító eleme meggyullad és az ott alkalmazott — eddig láthatatlan — szöveget megvilá­gítja és ezzel a látogatót belépésre, vára­kozásra, vagv távozásra szólítja föl. A gazda rendes fogadóhelyiségéből (dol­gozó szobájából) való távozáskor a nála levő kapcsolókészüléket az adott esetnek megfelelő jelzést előidéző állásba hoz­hatja. A berendezés a világítási áramot szol­gáltató vezetékhez, vagy más áramfor­ráshoz kapcsolható és esetleg egy vagy több rendes elektromos csöngővel (mel­lékállomással) is összeköthető. A mellékelt rajzon a találmánynak egy példaképpeni foganatosítása alakja van vázlatosan föltűn tetve. Az 1. ábra a jelzőszekrény elülnézete, a 2. ábra a jelzőszekrény szerkezetét mu­tatja, a 3. ábra a kapcsolószerkezetet mutatja, a 4. ábra pedig az utóbbinak távlati képe.

Next

/
Thumbnails
Contents