74459. lajstromszámú szabadalom • Elektromos kapcsoló

Megjelent 1919. évi julins hó 12-én. MAGYAR SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 74459. szám. VII/g. OSZTÁLY. Elektromos kapcsoló. ZODL JÁNOS ÉPÜLET- ÉS GÉPLAKATOS PIESTINGBEN. A bejelentés napja 1918 augusztus hó 9-ike. A szokásos elektromos kapcsolóknak többek között az a hátránya, hogy bekap­csolás céljából mindkét irányban el nem forgathatók, anélkül, hogy a kapcsoló meg ne sérülne. Ezt a hátrányt a jelen taláL-mány szerint rendkívül egyszerű és cél­szerű módon egy csőnek a kapcsoló szá­rába lazán való behelyezésével érjük el, mely csőben két kontaktusgolyó vagy efféle oly módon van eltolhatóan ágyazva, hogy rúgóhatás alatt a cső két nyitott végéből kinyúlnak és a kapcsoló szárának az egyik vagy másik irányban való elforgatásakor a kapcsolás létesítése céljából helytálló hengeres kontaktusfölületekkel jutnak érintkezésbe. A rajz a találmány tárgyának példaké­pem foganatosítási alakját szemlélteti. Az 1. ábra a kapcsoló közepes hosszmet­szete a 2. ábra A—B vonala szerint, a 2. ábra a kapcsoló fölülnézete, a tok­födél levétele után. A kapcsolónak a szokásos alfoganlyúval ellátott (a) szára (1. ábra) csapalakú (a2) végével az (i) talapzatban forgathatóan van ágyazva és fölső végével egy, a (k) kengyelben (2. ábra) kiképezett ágyazó­szemen van átdugva. A kapcsoló (a) szára az (a2) csapok és a (k) kengyel között az (a3) dudorral bír, melynek harántfuratán rövid (b) csődarab lazán van. átdugva. A (b) cső nyitott végei befelé vannak hajlítva. A (b) csőbe két (c, cl) fémgolyó oly módon van eltolhatóan behelyezve, hogy a közbe­helyezett (d) csavarrugó útján a (b) cső nyitott végeiből az (i) talapzatban megerő­sített hengeres futófölülethez szoríttatnak. Ez a fölület a két szigetelő (e, el) részből és az (f, fl) kontaktusdaralbokból áll. Az (a) kapcsolószáraak az egyik vagy másik irányban való elforgatásakor' a (c, cl) golyók az (f, fl) kontaktusdarabokkal érintkeznek, amikor is a (d) rugóval együtt az áramzáró szervet alkotják. Az (f, fl) konitak'tusdarabok (g, gl) mélyedésekkel bírnak és az (e, el) szigetelőrészek ugyan­olyan (h, hl) mélyedésekkel vannak el­látva. Ez utóbbiak nyugaszokat alkotnak, melyekbe a (c, cl) golyók beilleszkednek, hogy a kapcsoló (a) szárát, annak két fő­állásában, szándékolatlan elforgás ellen biztosítsák. A (c, cl) golyók helyett pl. görgőket is alkalmazhatunk. A kapcsoló rendkívül egyszerűsége által tűnik ki, sohasem mondja föl a szolgálatot és ennek következtében, valamint a golyós

Next

/
Thumbnails
Contents