74436. lajstromszámú szabadalom • Önműködő stabilizálószerkezet légi járművekhez

— * -jobbfelé mozog (5. és 7. ábra). Ezáltal a pecek már nem mehet át szabadon az (m, n) villaszárak között, hanem akkor, amikor ezek a (c) tengely forgása közben a pecekhez érnek, az (n) villaszárba ütközik. Ezáltal az (m* n, 7) rendszer a (D) hüvely körül elfordul és emellett a (7) menesztő balfelé mozog (7. ábra), miközben fölfelé nyúló szabad vége (4. ábra) a (w) fogba ütközik, a fogat eltolja és ezáltal a (H) horgonyt az óramutató járásával ellenkező irányban elforgatja. Az elfordulás addig tart, míg az (L) reteszelőlemez a (H) horgony (T) nyúlványa mögé csappant (lásd az 5. ábrán pontozottan rajzolt (A) helyzetet és a 7. ábrát). Ha most a (e) tengely továbbforgása közben a (7) menesztő a (w) fogat el is hagyja, a (H) horgony még sem térhet vissza eredeti helyzetébe, mert ebben a (T) nyúlvánnyal együttműködő (L) lemez meggátolja. Ha a légi jármű egyensúlya a (c) tengely egy teljes fordulata után még nem állt helyre, vagyis a (h) fegyverzet még mindig a relé fölső (11) mágneséhez fekszik, akkor a (H, L) rendszer is a leírt helyzetben marad, mert az (i) pecek az (m, n) villákat kitérítve és így a (7) menesztőt az (M) lemez mögé tolva tartja (7. ábra). Csak akkor, amikor a relé fölső mágnesének áramköre megszakíttatik és a (t) rugó a (h) fegyverzetet ismét középhelyzetébe viszi, jut a fegyverzet (i) toldata ismét az (m, n) villaszárak között fekvő térbe. A (c) tengely továbbfordulásnál a középhelyzetébe visszatérő (7) menesztő középső lépcsője az (M) lemez ferdén lemetszett élével (6. ábra) jut érintkezésbe és az (L) lemezt fölemeli, mire a (H) horgony az (E) rugó hatása alatt újból középhelyzete felé mozog. Ezen mozgást az (L)' lemez szabad élének a magasabb (I) toldatba való ütközése határolja (5. ábra). Ha a légi jármű az ellenkező irány felé billen ki és a (h) fegyverzetet az alsó (12) relémágnes vonzza, akkor az (i) pecek az ~(m) villaszárral működik együtt és a (7) menesztőt jobbra tolja (8. ábra). Ezáltal a menesztő a (c) tengely továbbfordulásánál az (M) lemezt fölemeli és pedig oly magasságra, hogy az (L) lemez szabad éle a (H) horgony magasabb (I) nyúlványán is túlemelkedik, úgy hogy az (E) rugó a (H) horgonyt most az 5. ábrán (B)-nél pontozottan föltüntetett helyzetbe mozgatja. Ha az (i) pecek az áramkör megszakításánál újból középhelyzetét foglalja el, akkor a (7) menesztő a (z) fogat megragadja és a (H) horgonyt az (E) rugó megfeszítése közben középhelyzetébe viszi. A középhelyzetben való rögzítés ismét azáltal jön létre, hogy az (L) lemez az (I) nyúlvány mögé csappan. A reléáramkör zárása és nyitása által tehát a (H) horgonyt, mely a vele kapcsolatos kormányfölületet befolyásolja, úgy a két végső helyzetbe, mint a középhelyzetbe is beállíthatjuk. A 9. ábrán a mozgásátvivőszerkezet némiképen módosított foganatosítási alakja van föltüntetve, mely a leírttól főképen abban különbözik, hogy a (Hl) horgony (ul) forgástengelye a (c) vezérlőtengellyel párhuzamos. A (Hl) horgony (wl, zl) fogai itt egyenesek. Az egyik fog a (Hl) horgony síkjában, a másik pedig egy a (Hl) horgonnyal párhuzamos síkban van elrendezve. A (TI, II) nyúlványok elrendezése a föntiekben leírthoz hasonló. Ezen foganatosítási alak működése a leírttal teljesen megegyezik. Természetes, hogy a magassági kormány és a harántkormány számára egyegy külön vezérlőberendezést kell alkalmazni. Emellett elől fekvő motorral ellátott légi járómüveknél a magassági kormányt célszerűen az első, a harántkormányt pedig a második kivitel szerint szerkesztett vezérlőberendezéssel működtetjük. A szerkezeti megoldás olyan lehet, hogy a két vezérlőberendezés számára a (e) tengely, az (m, n) villaemelő és a (7) menesztő közös, míg a relék a