74259. lajstromszámú szabadalom • Álló nagy mézelőkaptár

Megjelent 1919. évi junius hó 17-én. MAGYAR SZABADALMI HIVATAL. 74259. szám. X/d. OSZTÁLY. Álló nagy mézelő-kap tár. ZIH KÁLMÁN TISZTVISELŐ DEBRECZENBEN. A bejelentés napja 1918 augusztus hó 12-ike. Jelen találmány tárgya mézelőkaptár, , melynek az eddig ismert és használatos kaptárakkal szemben következő előnyei vannak: az úgynevezett költőtérben és téli fészekben az anyaméh akadály nélkül petézhet és tavasszal gyorsan fejlődhetik ki nagy méhcsalád. Az úgynevezett méz­űrben igen nagy mennyiségű méz fér el úgy, hogy még igen nagy méhcsalád ese­tén is a méhek akadálytalanul mézelhet­nek és nem kell úgy mint eddig, időköz­ben az éretlen mézet kipergetni, hogy az újabb gyűjtésnek helyet adhassunk. To­vábbi előnye jelen találmánynak, hogy az egyes lépkeretek a pörgetést igen jól bír­ják és nem szakadozhatnak ki belőle a lé­pek. A jelen kaptárnál a méhek munkája üvegablakon át ellenő.rízhető, a megdöglött méhek és egyéb piszok könnyen eltávolít­ható, szükség esetén a kaptár könnyen szellőztethető, télen a méheket megfagyás ellen kitűnően megvédi, végül pedig egyet­len kaptárban egyidejűleg két méhcsalá­dot is lehet nevelni, melyek később egye­síthetők. Mindezen előnyök rendkívüli módon fokozhatok azáltal, ha aránylag nagy kereteket készítünk. Leghelyesebb, ha ezen nagy keretek a szokásos keret­nagyságnak kétszeresét alkotják .olykép, hogy egy-egy ilyen nagyobb keretbe két régifajta kisebb keret lépei beilleszthetők. Mellékelt rajz 1. ábrája ezen újfajta méhkap tárnak függélyes hosszmetszetét, 2. ábrája keresztmetszetét, míg a 3. és 4. ábrák kétféle keretnek távlati képét mutatják. A kaptár kettős (b) deszkafalból készül, melyek közötti hézagban hőszigetelőanyag, például gyalúforgács, szalma stb. van el­rendezve. A kaptár belvilága előnyösen a következő nagyságú: 85 centiméter ma­gas, 43 centiméter, mély és 39 centimé­ter széles. A kaptárban egymásfölött há­rom sorban függeszthetők föl 'a (k) kere­tek. Ezen célból a kereteknek (m) nyúl­ványaik vannak, melyek a belső kaptár­falhoz erősített (n) lécekre akaszthatók. Ilyképen három keretekkel telt tér kelet­kezik, melyek közül a két alsó, az úgyneve­zett költőtér és télifészek, míg a legfölső a mézelőtér. A legfölső (e) mézelőtér az alsó terektől ráccsal fölszerelt (d) vá­lasztódeszka útján határolható el azon célból, hogy szükség esetén ugyanazon kaptárban két méhcsalád is legyen nevel­hető. Ezen célt szolgálja a kettős (g, h) röplyuk is. Egy-egy térben előnyösen tíz

Next

/
Thumbnails
Contents