73969. lajstromszámú szabadalom • Eljárás talpaknak és sarkaknak szaruból való előállítására és lábbelin való megerősítésükre

gozhatók föl és az ismert szögezőgéppel fa­pöckök útján a cipőre szegezhetők. Ez eddig a szárú tulajdonságai folytán lehetetlen volt és az elért siker — mint a következő meg­fontolások mutatják — a legnagyobb jelen­tőségű. Az eddig ismertté vált szarútalpakat ugyanis akár kézi-, akár géperővel, de min­dig vaspöckök útján kellett megerősíteni, melyek egyrészt a talpakat a 'megerősítésnél és később a hordásnál is megrepesztették, másrészt különösen használat közben a rideg anyagban természetesen meglazultak és ki­estek vagy legalább is a vaspöcök és a talp között képződő hézagokba piszok és nedves­ség hatolhatott be. A találmány tárgyát képező szarútalpa^ a kihűlésnél ismert fizikai folyamatok kö­vetkeztében összehúzódnak, a rajtuk keresz­tülvert fapöcköket szorosan körülzárják és összefüggő talpakat képeznek, melyek a bőr­taipaknál még jobbak is, amennyiben töké­letesen vízmentesek és jóval tartósabbak. A talpak gyapjúnál melegebbek és használatuk nem kellemetlen, amennyiben az egyéb pót­anyagoknál mutatkozó zaj elmarad. Szabadalmi igények. 1. Eljárás talpaknak és sarkaknak szárú­ból való előállítására, azáltal jellemezve, hogy a szarúlemezekből kivágott vagy ki­csákózolt talpakat vagy sarkakat (több napon át) folytonos mozgatás és melegí­tés közben olajok vizes szuszpenziójával kezeljük. 2. Az 1. igényben védeti eljárás foganato­sítási alakja azáltal jellemezve, hogy a vizes szuszpenzióhoz ecetet vagy hangya­savat adunk. 3. Eljárás talpaknak és sarkaknak szárúból való előállítására és azoknak ,a lábbelin való megerősítéséhez való előkészítésére azáltal jellemezve, hogy az 1., illetve 2. igénylőn védett módon előzetesen kezeli talpakat vagy sarkakat a lábbelin való megerősítésük előtt meleg, de forrásban nem lévő víz rövid ideig (körülbelül öt percig) tartó hatásának tesszük ki, ami által a talpak bőrhöz hasonló tulajdon­ságokra tesznek sz«ert és á lábbelin az ismert szögezőgéppel erősíthetők meg. Pitllas nyomda. Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents