73371. lajstromszámú szabadalom • Fúrószerszám függélyes fúrólyukak előállítására és eljárás ezen szerszám használatára

mozgások. a rajz síkjára merőleges irányban törtemnek. Mihelyt a (10) kontaktuspályák a (8) golyót ismét érintés nélkül maguk között állni hagyják, a* (12) mótor árama teljesen meg vatn szakítva. Pontosan ugyanezen berendezés van a (9) go­lyónál, (11) kontaktuspályárnál és (13) motornál alkalmazva, azzal az eltéréssel, hogy a (11) kon­taktuspályák a (9) golyónak magában a rajz síkjában bekövetkező mozgásait követik. A fönt leírt berendezés következtében tehát azt érjük el, hogy a (12, 13) motorok fordulatai az üreges (1) súly rúdnak a függélyestől való mindenkori el­hajlásai számára, egymásra merőleges koordi­nátákban, mértéket képeznek. Egyetlen inga helyett két külön inga is alkal­mazható, melyek mindegyike az elhajlás egy-egy komponensét mérik. Hogy az inga ágyazása a fúrórudazatra írtért ülések behatásától lehetőleg függetleníttessék, az egész mérőkészüléket célszerűen a súlyrúd hosszirányában eltolható szánra erősítjük, mely (15) rugók, gumidara'bok vagy hasonlók által a súlyrúdban rugalmasan van ágyazva. A (12, 13) motorok fordulatai által ismert mó­don együtt futó motorok hajtatnak, melyek a föld szine fölött megfelelő készülékekben az inga helyzetéi két koordinátára szétbontva mutatják. Ezen utóbbi berendezés különleges szerkezete nem képezi jelen találmány tárgyát, ellenben a 6235-1. számú szabadalmi leírásban már ismer­tetve van,, melyre ezúttal hivatkozunk. Mindaddig, míg a fúrólyuk pontosan függélye­sen halad a leolvasó készülékek nullon állnak. Ezen esetben a fúrórudazat és ezzel együtt a fúróvéső is ütésről-ülésre állandóan egyenlete­sen körbe forgattalak, úgy hogy a leferdített él a fúrólyuk talpán kúpot állít elő és a függélyes­től való semjmiféle eltérést • nem, hoz létre. Ha azonban ily eltérés ennek dacára beáll, akkor ezt a föld színe fölött levő mntató készülőkék mutatják. Ekkor a! (3) fúróvéső mélyebb (a) élét csakis félkörben ITlOZŰjcii juk ide-oda, miáltal a fúrólyuk talpa egyik oldalán mélyebb lesz, mint a szem'henfékvő oldalon. Ekkor a véső ezen ol­dal felé lecsúszni igyekszik, ami további mé­lyítéssel a fúrólyuk oldalirányú eltolását hozza létre és pedig azon irányban mely körül a (3) véső (a) csúcsa ütésről-ülésre félkörben ide-oda mozgattatok. Ezt addig folytatjuk, amíg a mu­latókészülékek azt nem mutatják, hogy a fúró­lyuk újból függélyes irányt vett föl. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Függélyes fúrólyukak előállítására való fúró­szerszám, jellemezve egy üreges súlyrúd ál­tal, mielyben egy mérőül,ga van elhelyezve, melynek a függélyestől való esetleges elkéré­seket a föld színe fölött jelzi, mi mellett a ru­dazat fúróvésővel van ellátva', mely akként van alakítva, pl. ferde éllel van ellátva, hogy a fúrószerszám megfelelő kezelése által, pl. a fúrólyukban való forgafása által a fúró­lyuk iránya befolyásolható. 2. Az 1. igénypont szerinti fúrószerszám kivi­teli alakja azzal jellemezve, hogy a mérőinga oly keretbe van beépítve, mely a súlyrúdban ennek hosszirányában eltolható és a súlyrúd­lioz képest rugalmasan vari ágyazva. (7 rajzlap melléklettel.) tfSZVC NV T AJÍSASAG NVOMOÁ* I Í.A

Next

/
Thumbnails
Contents