73261. lajstromszámú szabadalom • Szerelvény vasúti sineknek a talpfákon való megerősítésére

2 — elrendezeti normális talpfa, hunom két, külön rövid fatalprész, melyek egy Vasváz segélyével voltak a fatalpak normális hosszára egyesítve, mely vasváz lcét, a fai talp részeket mindkét hossz­oldalukon borító, a fatalprészeknek alsó oldalát részben átfogó, fölső oldalán pedig kiálló és szögvasakkal összekötött, a falalp normális hosz­sZára kiterjedő Z-alakú vaslemezből állott. Ismeretessé vált végre oly megoldás is, mely­nél a normális fatalpat a nyomtávolságban egy­egy, egy vagy több darabban készült vasgyűrű vette körül, mely gyűrűkre a sínek tetszőleges módon erősíttettek meg, ahol is a két gyűrű be­állítható rudak segélyével volt összekötve és vas­vázzá egyesítve. Mindezen megoldások már most elkerülik ugyan a talpfáknak megfúrását, de egyrészt két talpfá­nak, illetve két fatalprésznek és másrészt vasváz­nak alkalmazása következtében költségesek, csak körülményesen szerelhetők és hatásbeli megbíz­hatóságuk eddigelé még megállapítva nincsen. A jelen találmányt képező sínmegerősítő szerel­vény már most szintén fölöslegessé teszi a talp­fák megfúrását, de egyúttal elkerüli az eddigi megoldások hátrányait és oly sínmegerősítés,t lé­tesít, mely a talpfák használhatásának időtarta­mát meghosszabbítja, az előállítás és jókarban­lartásnak költségeit csökkenti, a sínvándorlást kü­lön szerkezetek alkalmazása nélkül igen kis mér­tékre szorítja, puha fából készült talpfáknak al­kalmazását engedi meg, könnyen szerelhető és kedvezőbb igénybevételi viszonyokat teremt. Mindezen előnyök a találmány szerint azáltal, vannak elérve, hogy a normális méretű, akár ke­mény, akár puha fából készült talpfák a sínek fölfekvésének helyein több, rendesen négy fém­pául közé vannak fogva, melyek a fatalpat alsó és felső oldalán részben átfogják és melyekre egy alátétlemez helyeztetik, mely utóbbin a sínek fémből készült szorító pofák és ezeken, valamint a pántokon és az alátétlemezen átillesztett és a talpfákban kiképezett fészkekbe ágyazott csava­rok segélyével erősíttetnek m=eg. A találmányt képező, ezen szerelvény igen ke­vés, egyszerű részből áll, melyek könnyen, tehát olcsón állíthatók elő. A szerelés semmiféle nehéz­séget sem okoz. A síntalpak lefogása a talpfák­nak nem középvonalában, hanem szélein törté­nik, miáltal az igénybevételi viszonyok kedvezőb­bek, a sínvándorlás pedig az aránylag nagy föl­fekvésű pofák alkalmazása folytán nagy mérték­ben csökkentve van. A mellékelt rajzhant a találmányt képező sze­relvénynek egy foganatosítási alakja példaképpen egyenes pályán és közbenső talpfákon való alkal­mazásában van föltüntetve. Az 1. ábra a szerelvénynek hosszmetszete a megerősítő csavarokon át, a talpfa egy részének hossznézetével, ahol is az ábrának bal és jobb oldala két egymástól eltérő csavarmegerősítést tüntet föl. A 2. ábra a szerelvénynek föliilnézele a sínnek, a pofáknak és a megerősítő csavaroknak eltávo­lítása után. A 3. ábra metszet a 2. ábrának 3—3 vonala szerint a sínnek, a pofáknak és a,z alátétlemez­nek eltávolítása után a pántokon átillesztett csavarokkal, A 4. ábra ugyancsak metszet a 2. ábrának 3—3 vonala szerint a sínnek, a pofáknak és az alátétlemeznek eltávolítása után, a pántokon átillesztett csavarokkal és az egymással szemben­fekvő pántok alsó oldalára illesztett védőlemez­zel, ahol is az ábrának bal oldala az 1. ábra jobb oldalán föllüntetett csavarmegerősítést, az ábra jobb oldala pedig a csavarrnegerősítésnek egy harmadik módját tünteti föl. A normális méretű, akár kemény, akár puha fából készült (1) talpfa (1. ábra) a megerősítendő (2) sin középvonalától szimmetrikusan a négy (3) pántnak fölvételére (2. ábra) akként van be­metszve, hogy ezen pántok a talpfának alsó és fölső oldalával színeinek (3. ábra). A talpfában ezenkívül a négy megerősítő csavarnak helyén ezen csavarok fejének, illtetve egy anyának föl­vételére a négy (4) fészek van kiképezve. Ezen fészkeknek feneke fölös óvatosságból aiz esetleg beléjük juitó víz önműködő eltávolítása céljából kifelé lejtősen van kiképezve, amint ez az ábrák­ban vonalkázottan föl van tüntetve. A pántoknak fölhelyezése a talpfára, az 1. ábrá­nak bal oldalán föltüntetett csavarmiegerősítés esetében, akként történik, hogy mindenekelőtt a négyszögű fejjel ellátott (6) csavarorsókat át­illesztjük a fölhelyezendő pántokon és aztán ezeket a talpfa köré illesztjük, amikor is a csavarorsóknak fejét oldalt a (4) fészkekbe csusztatjuk. A pántokra, illtetve a talpfára fektet­jük aztán a (7) alátétlemezt, erre a (2) sínt, melyet a (10) pofák és a (6) csavarorsóra csava­rolt rögzítő és biztosító anyák segélyével a talp­fához erősítünk. Az 1. ábrának jobb oldalán föltüntetett csavar­megerősítés esetében először is a talpfa köré illesztjük a négy pántot és ezekre, illetve a talp­fára ráhelyezzük a (7) alátétlemezt, azután a kampóalakú fejjel ellátott (8) csavarorsót fölülről helyezzük be a megfelelően kiképezett nyílások-

Next

/
Thumbnails
Contents