73113. lajstromszámú szabadalom • Műláb
- 2 — merőlegesen áll, mely helyzetben az (f) és (o) fékpofák nyomág nélkül fekszenek a (d) nyomórúdhoz úgy, hogy ez a fékpofák között súrlódás nélkül vagy elenyésző csekély súrlódással mozoghat; az (s) rúgó feszültsége az (u) és (u') anya és ellenanya segélyével beállítható. A (g) nyomórúd alsó vége az alsó (v) kaptafarészre támaszkodik, mely a fölső (1) kaptafarészhez képest (w) rugók által ismert módon rugalmasan lengethetően tartatik. Ha a rokkant a műlábát járás közben fölemeli, akkor az alsó lábszár az (a) tengely, mint a térdcsukló körül a (c) rúgó által fékezett módon leng, mimellett a (d) nyomórúd az (f, o) fékpofák között szabadon ide-oda tolódik. A rendes járásnál, amikor az alsó (v) kaptafának először á sarokrésze éri a földet, ugyanez a működés megy végbe. Mihelyt azonban a rokkant műlábával megbotlik, amikor természetesen a (v) kaptafának nem a sarok, hanem a lábujjaknak megfelelő része szorul először a földre, akkor a (x) kaptafaróez a bokacsukló körül akként leng ki, hogy a (g) nyömórudat az (B) rúgó ellenében fölfelé szorítja, miáltal a (p) villa (n) csuklója körül fölfelé kileng, miáltal a két (f, o) fékpofa hirtelen a (d), nyomórúdhoz szorul ágy, hogy az egész rendszer, vagyis az alsó és fölső lábszár egy merev darabbá változik, miáltal a rokkant a mülábon kellő támasztékot talál és az eleséstől megóvatik. Ha a rokkant egyensúlyi helyzetét ismét elérte és a műlábát ismét fölemeli, akkor az (f, o) fék önműködően ismét oldódik, mire a rendes járást folytathatja. Természetes, hogy az (f, o) fék föntleírt és a rajzon föltüntetett szerkezete csak példaként tekintendő és bármely más a (T) kaptafarész mellső végének fölfelé való lengése által működésbe hozott, a (d) nyomórúdhoz szoruló fék áltál helyettesíthető. •<: * • Ha a rokkant léül, akkor a fölső és alsó lábazár egymással 90°-iiyi szög alatt hajlik meg és a (b, b') szögemeltyű a pontozott helyzetbe kerül. Mint látjuk, a (c) rúgó ezen helyzetig érve először folyton összébb BZO-ríttatik,' mielőtt azonban a két lábszár a 90°-nyl hajlást elérné, a (c) rúgó a legerősebben összeszorított helyzeten átcsappan és ismét kitágul vagyis a rugó most a két lábszárt ezen helyzeten túl összehajlítani törekszik, vagyis az alsó lábszárat az ülésnek megfelelő helyzetben tartja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Műláb fölső lábszárcsonkkal bíró rokkantak számára, melynek alsó lábszára a fölsőhöz képest csukló körül lengethető és rúgó által az egyenesen kinyújtott helyzet felé szoríttatik, azzal jellemezve, hogy a fölső lábszárral egy (d) nyomórúd csuklósan van összekötve, mely az alsó lábszárnak a fölsőhöz képest bekövetkező lengése alkalmával egy az alsó lábszáron elrendezett fékkészülék pofái között súrlódás nélkül vagy elenyésző csekély súrlódással ide-oda tolódik, mely fékkészülék a kaptafa lábujjrészének fölfelé való kilengetése által működésbe jut és a (d) nyömórudat megfogja úgy, hogy az nem tolódhatik el és így az alsó lábszárát a fölső lábszárhoz képest mindenkori helyzetében rögzíti. 2. Az 1. igénypont szerinti műláb kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a (d) nyomórúd két fékpofa között mozog, melyek egyike egy az alsó lábszáron csukló körül lengethető (p) karon ül, mely kar az alsó kaptafarészre támaszkodó (g) nyomórúddal van összekötve, mely utóbbi rúgó által a rendes vagyis nem fékező helyzetben tartatik az alsó kaptafarész lábujj részének fölfelé billentése által azonban a (g) nyomórúd akként mozgattatik, hogy a (p) kart kilendíti, miáltal a fékpofa a (d) nyomórúdhoz szorul ós azt megfogja. 3. Az 1. és 2. igénypontok szerinti műláb kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a (d) nyomórúd a fölső lábszárral egy (b, b') szögemeltyű útján van összekötve, melynek egyik karjára a két lábszárat kinyújtott helyzet felé szorító (c) nyomórúgó hat, mimellett ezen rúgó vezető*
