73026. lajstromszámú szabadalom • Kazántüzelés primär- és szekunderlevegő bevezetésére
Megjelent 1918. évi december lió 12-én. MAGYAR SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 73026. szám. N/o. OSZTÁLY. Kazántüzelés primér- és szekundérlevegő bevezetésére. rosborg anders harald magánmérnök stockholmban. A bejelentés napja 1917 augusztus hó 22-ike. Jelen találmány tárgya kazántüzelés a levegőnek éghető gáz képzése céljából a tüzelőanyaghoz (primérlevegő), valamint az éghető gázhoz ennek elégetése céljából való vezetésével (szekundérlevegő). Ily kazántüzeléseknél első sorban fontos, hogy úgy a primérlevegő, mint a szekundérlevegő bevezetése szabályozható legyen, valamint hogy azon készülékek, melyek mindkét légmennyiséget szabályozzák, olymódon álljanak egymással kapcsolatban, hogy a szabályozás egyetlen helyről (legcélszerűbben oly helyről, melyről az elégés megfigyelhető), illetve egyetlen kezelés által legyen végezhető. Ez képezi a találmány első jellemzőjét. A kazántelepekben fejlesztett gőznek a különböző időszakokban való különböző fogyasztása úgy a primér-, mint a szekundéi-levegőnek különböző mennyiségű bevezetését teszi szükségessé. Ezen légmennyiségeknek egymáshoz meghatározott viszonyban kell állaniok úgy, hogy a primérlevegővel előállított éghető gáz elégése tökéletes legyen. Ezen cél elérésére a találmány értelmében a két szabályozó készülék közti kapcsolat beállítható úgy, hogy akként határozható meg, hogy minden bevezetett primérlégmenynyiség számára a gáz tökéletes elégésére épen szükséges szekundérlevegőmienynyiség vezettessék be. A szabályozókészülékek közti kapcsolat beállítása legcélszerűbben keresztülvitt próbatüzelések eredményei szerint történhetik. A szabályozókészülékek közti kapcsolat átállítása vagy átszabályozása tüzelés közben a rendes üzem mellett szintén keresztüvihető, ami pl. a tüzelőanyag minőségének változásánál vagy egyéb okokból válhatik szükségessé. A csatolt rajzon példaképen a találmány két kiviteli alakja van föltüntetve. Az 1. ábrán a tüzelés, illetve a generátor és a kazántelepnek legközelebb fekvő részei függélyes metszetben vannak föltüntetve, mely a találmány szerinti készülékkel van fölszerelve. A 2. ábra lényegében ugyanazt mutatja, mint az 1. ábra, azonban az 1. ábrán föltüntetett kapcsolat módosításával. Az (1) tüzelésben, illetve generátorban egy rostélyon nyugvó tüzelőanyagból éghető gáz keletkezik, mely célból a primérlevegő a rostélyon keresztül a tüzelőanyag felé halad. A (2) csatornában