72991. lajstromszámú szabadalom • Hajók számára való oldalablak

Megjelent 1918. évi december Itó 7-éu. MAGYAR SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 72991. szám. XV/a. OSZTÁLY Hajók számára való oldalablak. CERV1N ROLF GUNNAR MÉRNÖK STOCKHOLMBAN ÉS SILFVERLING BIRGER HAJÓTULAJDONOS ARBOGÁBAN. A bejelentés napja 1917 április hó 30-ika. A találmány tárgya hajók számára való oldalablakokon eszközölt újítás. Ismeretes, hogy hajók oldalablakai a hajó külső burkán elrendezett, ablakkal ellátott bélésből állnak. Emellett az ezen bélés, valamint a külső burkon és bordá­kon belül alkalmazott palánkák között mutatkozó tér rendszerint fával van ki­töltve úgy, hogy tölcséralakú ablaknyí­lás keletkezik. Tapasztalat szerint azonban ez az el­rendezés korántsem megfelelő, amennyi­ben az oldalablakon át a külső burok és a belső palánka közé könnyen víz és ned­vesség hatolhat be úgy, hogy a külső bu­roknak az oldal ablak alatt fekvő része berágódik, ami gyakori időrabló meg­vizsgálást tesz szükségessé. A találmány tárgya ezen hátrány el­kerülését célozza és abban áll, hogy a bé­lés karimával van vízmentesen össze­kötve vagy egy darabból előállítva, mi­mellett ez a karima a külső buroktól egé­szen a belső palánkáig terjed és ez utóbbi­val alkalmas módon össze van kötve. A karima az oldalablakon át behatolt vagy az ablakon lecsapódott vizet meggátolja •abban, hogy a külső burok és a palánka közé hatoljon és a vizet arra kénysze­ríti, hogy a palánka belső felülete men­tén lefolyjon. A vizet szokásos módon összegyüjthetjük és eltávolíthatjuk. A karima és a palánka között tömítő és e mellett könnyen létesíthető összekötte­tést a találmány értelmében azáltal állí­tunk elő, hogy a karima belső végén üt­közőt rendezünk el, mely a palánkának a karimával való összekötését megkönnyíti. Az ütköző kivitele természetesen a pa­lánka szerkezete és a kívánt alak szerint különböző lehet. A mellékelt rajz a találmány tárgyá­nak egy foganatosítási alakját mu­tatja. Az 1. ábrán az oldalablak oldalnézetben, részben metszetben és a 2. ábrán belülről nézve látható, míg a 3. ábrán az 1. és 2. ábrán bemutatott ütköző egy változata van föltüntetve. Az 1. és 2. ábrán (1) a béléskeret, mely szokásos módon a (2) külső burokra van szegecselve; (3) a beüvegezett ablakke­ret, mely az (1) béléskeretben forgatha­tóan van megerősítve úgy, hogy az ablak kinyitható. Az ablakkeret a (4) zárral van ellátva és az ablakkereten belül az

Next

/
Thumbnails
Contents