72242. lajstromszámú szabadalom • Repülőgép

hajlásszöge megváltozik. Ezen hajlásszög­változtatás, mellyel az előrehajtó erő nagysága szabályozható, akadálytalanul történhetik repülésközben is. A (8') hü­velyire (11) rúgók hatnak, melyek a szárny emelkedése közben megfeszülnek és a szárnyak nagy erővel való lecsapását, elő­segítik. Célja ezen rugóknak, hogy az erő­kifejtést egyenletessé tegyék, mi azáltal éretik el, hogy a szárnyak fölcsapása köz­ben, mi tudvalevőleg kisebb ellenállással jár, ezen rúgók is megfeszülnek, miáltal bennük bizonyos munkamennyiség hal­mozódik föl, melyet azután a szárny le­csapása közben leadnak és ezáltal a nagy munkakifejtés pillanatában erősítőleg Hatnak. A repülőgépnek (19) futókerekei a gep (20') tengelye körül lengethetően meg­erősített (20) vázban vannak ágyazva, mely (21) rúgók behatása alatt áll, miál­tal még hirtelenebb leszállások esetén is, a futószerkezet megsérülése elkerültetik. A gépnek orrán és farkán (13, 14) kor­mányfölületek vannak, melyek a gépnek függélyes hossztengelye, valamint vízszin­tes haránt tengelye körül elállíthat ók. A 3. ábrán távlatilag van ezen állítószerkezet föltün-tetve; a repülőgép vázában forgat­hatóan ágyazott hosszirányú (15) tengely külső végén keresztirányú (16) toldat van, mely körül a (14) kormányfölület mint vízszintes tengely körül elállítható. A kor­mányfölület (17) karnyúlyányaihoz (18) huzalok csatlakoznak, melyek a pilóta­ülés közelében elrendezett állítóemelők­kel kapcsolódnak. Jelen megoldás sze­rint tehát ugyanazon kormányfölület egyidejűleg szolgálhat a vízszintes és ma­gassági kormányzás céljaira. \ A Miálmány működési és használati \ módja az eddigiek alapján világos és to­vábbi magyarázatra nem szorul. A példaképen bemutatott vázlatos kivi­teli alaktól számos eltérések is képzelhe­tőik, melyek azonban a találmány lénye­gét nem befolyásolhatják. SZABADALMI JGENYJSK. 1. Repülőgép fel-alá mozgó szárnyakkal, azáltal jellemezve, hogy az egyes szár­nyak saját vízszintes hossztengelyük körül elállíthatok, miáltal a fel-alá mozgó szárnyaknak a vízszintessel való hajlásszöge és evvel együtt az elő­rehajtó erő nagysága változtatható. -2. Az 1. alatt igényelt repülőgép kiviteli alakja azáltal jellemezve, hogy a (12) szárnynak (8) tengelynyúlványa for­gathatóan van egy függélyes síkban lengő mozgást végző (8') hüvelyben ágyazva, míg ezen (8) tengely szabad vége parallelogramvezeiek útján kap­csolódik egy (10) állítóenrelövel azon célból, hogy a szárnyak hajlásszögéit üzemközben meg lehessen* változtatni. 3. Az 1—2. alatt igényelt repülőgép kivi­teli alakja azáltal jellemezve, hogy a gépne].: futókerekei a gép vázához ké­pest leng'hetően ágyazott és rúgóhatás alatt álló (2, ! ) vázban vannak ágyazva azon célból, hogy hirtelen leszállása­kor törések vagy zökkenések elkerül­tessenek. 4. Az 1—3. alatt igényelt repülőgép kivi­teli alakja azáltal jellemezve, hogy a gép orrán és farkán lévő kormányfö­lületek a gép hossztengelye, valamint vízszintes haránttengely körül elállít­hatóan vannak elrendezve, miáltal ugyanazon kormányfölületek szolgál­nak egyidejűleg a vízszintes és magas­sági kormányzásra. (1 rajzlap melléklettel.) PAUAI PlilXVÉNY r AAtAtÁO NYOMDÁJA BV9APMTBN

Next

/
Thumbnails
Contents