71967. lajstromszámú szabadalom • Szellőző és vízfecskendező berendezés bányák számára
körhasítpkon keresztül kiáramlik és az (I) légcsatornában levő levegőt a (19) nyíl irányában magával ragadja, miáltal szellőztetés jön létre. Ennek szabályozás sára elegendő, ha a (10) hasítékot meg-1 felelően .bővítjük vagy szűkítjük. Ezt a (8);. falrész forgatásával érhetjük el, aimt kívülről is elvégezhetünk úgy, hogy a (14) csavar megoldása után a (12) födelet a (15) csukló körüli elfordítással kinyitjuk és azáltal a (13) ablakot hozzáférhetővé tesszük, amelyen keresztül a (II) lyukba dugott, szög segélyével a (8) falrész elforgatása egyik vagy másik irányban lehetségessé válik. Jelen szellőzőberendezés azáltal válik a képződött szénpor lecsapására alkalmas vízfecskendező berendezéssé, hogy a (3) csatornát vízvezetőcsatornaként képezr zük ki, amely a (3) csatornába víz nyomandó, aimely sugárkúp alakban íecskendeződik az (1) cső belsejébe, ott lecsapja a szénport s azzal együtt a cső falán lefolyik, miközben a légcsatornában levő levegőt is lehűti. A találmány tárgyát képező berendezés egyszerűsége, gazdaságos működése és különösen az által tűnik, ki, hogy mozgó, illetőleg forgó alkatrésze nincs, minek következtében tömítése tökéletes és az olajozás is megtakaríttatik, kezeléséhez pedig tanult munkás nem szükséges. SZABADALMI IOF.NYEK. 1. Szellőzőberendezés bányák" számára, azáltal jellemezve, hogy az '(1) légcsatornán, annak kerülete irányában egy (2) sűrített levegőcsatorna van fölszerelve, mely a légcsatorna belsejével egy kúpalakú (10) környílás útján közlekedik oly célból, hogy a környíláson befutott levegő a légcsatorna levegőjét magával ragadja s így szellőzés létesüljön. 2. Az 1. alatt igényelt berendezés kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (10) környílást a .(2) sűrített légcsatornát alkotó két (5, 8) falrész közötti hézag képezi, amely falrészek egyike , . a másikhoz képest elállítható azon célból, hogy a (10) környílás bősége s ezáltal a befújtatott levegő mennyisége szabályozható legyen. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt berendezés kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a sűrített ' légcsatorna két (5) és (8) falrésze egymásba van csavarva és a belső (8) falrészen köralakban számos (11) lyuk van fúrva, amelyek a külső (5) falrész elzárható (13) ablaknyílásán keresztül kivülről hozzáférhetők oly célból, hogy a (11) lyuknak egyikébe a (13) ablakon át betűzött szög" segélyével a belső (8) falrész egyik, vagy másik irányban elforgatható legyen, miáltal a (10) környílás bősége szabályozható. 4. Víztecskendező berendezés bányák számára, azáltal jellemezve, hogy az (1) légcsatorna egy, a kerület irányában futó (3) Vízvezető csatornával van ellátva, amely a légcsatorna belsejével a koszorú alakban elrendezett (16) furatok útján közlekedik és amely furatok a légcsatorna hossztengelyéhez képest ferdén vannak elrendezve oly célból, hogy a (3) csatornába nyomott víz a furatokon keresztül' a légcsatorna belsejébe 'fecskendeztetvén, az ott levő szénport lecsapja. (I rajzlap melléklettel.) P4HA6 RC8Z^h* TÁMMÁG NYOMOÁJ* 8UDAPÍST6I;