71858. lajstromszámú szabadalom • Tetszés szerint kézzel működtetett vagy önműködően ható indítószerkezet automobilmótorok részére
mozgatható (c) részét, mely mindkét oldalán fogazva van és második fogazásával a második tengelykötésnek az (1) üreges tengely végén elrendezett (k) részével kapcsolódik. Az (1) üreges tengelyre egyrészt az (i) fogaskerék van erősítve, mely az indításnál az (f) elektromotor által a (g, h) fogaskerék útján haj tátik, másrészt az (e) elektromágnes mozgatható (m) zárófegyverzete, míg az elektromágnes helytálló vasteste és tekercselése az (n) alumipiumtokon van megerősítve. önműködő indításnál az (e) mágnes gerjesztőáramának zárása után (ni) fegyverzetét vonzza és a (k—c) tengelykötés oldása nélkül a (c—b) tengelykötést beiktatja, úgy hogy az (f) motor az (a) tengelyt forgásba hozza. Kézzel való indításnál mindenekelőtt a (d) tengelyt az (1) üreges tengelyen belül hosszirányban eltoljuk, ami által a (k—c) tengelykötést oldjuk és a (c—b) tengelykötést beiktatjuk; ezután'a (d) ' tengelyt forgásba hozzuk. Ha az (a) motor elindult, akkor a (c— b) tengelykötést fogainak háromszögalakja folytán önműködően oldatik. Ha a (g, h, i) fogaskerekeket ferde fogazással látjuk ej, akkor a (b—c) tengelykötés beiktató és oldó mozgását még a fognyomás tengelyirányú komponensével támogathatjuk. A találmány tárgyát képező elrendezés akkor is alkalmazható, ha az* elek- i tromos hajtást légnyomású hajtás helyettesíti; -SZABADALMI HÍÉNYK. 1. Tetszés szerint kézzel működtetett vagy önmííködően ható indítószerkezet automobilmótorok részére, jellemezve két tengelykötés által, melyek segélyével a kézíforgattyú tengelye egyrészt az égési erőgép tengelyével, másrészt pedig az önműködő hajtószerkezet által működtetett, a kézifor. gattyú tengelyét körülzáró üreges tengelylyel kapcsolható, olyképen, hogy a kéziforgattyú tengelyének a a kéziüzemnél szükséges hosszirányú eltolásánál ez a tengely az égési erőgép tengelyével kapcsoltatik és egyidejűleg az üreges tengelyről lekapcsoltatik, míg önműködő üzemnél mindkét tengelykötés beiktatva marad. 2. Az 1. igényben védett indítószerkezet foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy mindkét tengelykötés ugyanazon forgásirányban ható, önműködően oldódó tengelykötésnek van kiképezve. 3. Az. 1. igényben védett indítószerkezet • foganatosítási alakja, elektromágnesesen beiktatott önníűködő indítószerkezettel, azáltal jellemezve, hogy az üreges tengelyt konczentrikusan körülzáró elektromágnes fegyverzete közvetlenül az üreges tengelyen van megerősítve. (1 rajzlap melléklettel.) \ PAU.AS nésZVÉNYTÁMAÍÁe NYOMDÁJA »UDA«éTífc