71730. lajstromszámú szabadalom • Eljárás a cellulozagyártásnál képződő szénhidrogének stb. kitermelésére
i a szénhidrogéneket emellett párlatok alakjában kapjuk meg. A maradékban gyantaszappanok alakjában jelenlevő gyantákat valamely a célnak megfelelő módon dolgozhatjuk, föl. A mellékelt rajz az eljárás kivitelére alkalmas berendezés egy példáját vázlatosan mutatja. (A) a főzőtartály, amelyből a savanyú fáradt gázokat és lúgokat az egész visszanyerési folyamat alatt a (B, C) vezetékeken át egy vagy több (D) savtartályba vezetjük. A (D) tartályba az (E) vezetéken át bevezetett nyers savat ezután a visszanyerendő termékekkel együtt az (F) csövön keresztül a (Gr, J) ülepítő tartályokba vezetjük, melyekben a folyadék be- és kibocsátása alul történik, míg a fólyadékrészek a fenék fölött bizonyos magasságban már nem állnak a folyadékáram hatása alatt. A savat az utolsó (J) ülepítőtartályból, amelybe az előző (G) ülepítőtartályokból a (H) csövön át lépett, a (K) cső és az (L) szivattyú segítségével ismét a főzőtartályokba vezetjük. Célszerű, ha az ülepítőtartályoknál — az első tartálytól az utolsóig menő sorrendben — az egyik tartály kilépési helye mindenkor alacsonyabban fekszik, mint a következő tartály belépési helye. Ezt az elrendezést a (H) csőnél tüntettük föl. Az elrendezés célja, hogy a folyadékfölszin sülvedésénél a szerves alkatrészeket tartalmazó rétegnek a következő tartályba való átlépését lehetőleg meggátoljuk. Minthogy a gázok és a lúg a szerves anyagokat csak kis mennyiségben tartalmazzák, a földolgozásra érdemes menynyiség összegyűlése esetleg hónapokig is tarthat. A gyűjtés azonban önműködően és költség nélkül történik, tehát mindenesetre kifizetődik. Hasonló módon különíthetjük el a lúgokban tartalmazott ós azokban oldhatatlan szerves anyagokat is összegyűjtés és visszanyerés céljából. Minthogy a főzés befejezte után a főzőedényből a főzött fa eltávolítása előtt vagy ezzel együtt kiürített hulladék is tartalmaz szénhidrogéneket és gyantákat, ezt a lúgot, esetleg megfelelő hozaganyagok hozzáadásával, szintén a leírt módon dolgozthatjuk föl. SZABADALMI IGÉNYEK. í. Kijárás a cellulózagyártásnál kis menyiiviségben képződő cymol és más szénhidrogének kitermelésére, azáltal jellemezve, hogy a főzőtartályból kifúvatott gázokat, illetve kondenzátumokat és lúgokatj valamint esetleg a főzés hulladéklúgjait is egy vagy több edényen vezetjük át, oly módon, hogy a folyadéknak az edényekbe való bebocsátása és azokból való elvezetése lehetőleg az edények fenekén történik és a fenék fölött a folyadékáram hatása alól elvont folyadékrétegek képződnek és tartatnak fönn, oly célból, hogy a nyomokban jelen levő szénhidrogének, gyanták stb. összegyűjtését és föl tárolását lehetővé tegyük. 2. Eljárás cymolnak, magasabbrendű szénhidrogéneknek, gyantáknak stb. az 3. igényben védett módon kapott nyers folyadékból való kiválasztására, azáltal jellemezve, hogy a nyers folyadékhoz desztillálókészülékben ismert módon valamely bázis fölöslegét adjuk, oly célból, hogy a folyadékot a szabad kénessavtól megszabadítsuk, mire a folyadékot túlhevített vízgőzzel ledesztilláljuk és emellett a benne levő evmolt hűtőben fölfogjuk, míg a desztillálókészülékben visszamaradó gyantaszappant a gvantasav kiválasztása céljából savval kezeljük. (I rajzlap melléklettel.) -•u.m HUtm v ii mvsmm.m