71707. lajstromszámú szabadalom • Vízcsap
Iával a (13) peceknek fekszik. Zárás céljából a tárcsát a kivágás mérvének meg-1 felelően elforgatjuk úgy, hogy a tárcsa telt resze kerül a csőtorkolat alá s így a víz útja el van zárva. Ekkor a (12) kivágás másik fala fog a (13) pecekhez szorulni. A nyitás és zárás tehát igen egyszerűen megy végbe, amennyiben a tárcsát csak a (12) kivágás mérvében, vagyis körülbelül egynegyed fordulattal kell elforgatni. Elmarad tehát az eddigi vízcsatornáknál a hosszadalmas elforgatás és a csavarmeneteknek az erőltetett csápzárás folytán beálló gyors rongálódása. A tárcsa annak következtében, hogy a víz alulról nyomást gyakorol rá, fokozott biztonsággal fekszik a tömítő fölületéhez, mimellett a (2) tengelyt körülvevő tekercsrúgó a tárcsát az erre alulról ható víznyomás ellenében rugalmasan fészkére szorítja. SziBADlUII IOÉNTBC. 1. Vízcsap, jellemezve célszerűen zománcozott öntvényből álló, tokban ágyazott és a víznyomás hatása alatt tömítőfölületére szorított tárcsa által, mely egyrészt a csap kifolyató csövének belső torkolata elé hozható áteresztő nyílással és másrészt helytálló pecek által határolt elmozgását lehetővé tevő kivágással van ellátva. 2. Az 1. igényben védett vízcsap foganatosítási alakja, azáltal, jellemezve, hogy a tárcsa vele egy darabban álló, vagy hozzáerősített, tekercsrugóval körülvett és kiálló fölső végén működtető csavarral fölszerelt tengellyel van ellátva, mely rugó célja abban áll, hogy a tárcsát az erre alulról ható víznyomás ellenében rugalmasan fészkére szorítsa. (1 rajzlap melléklettel.) AWJM RÉftAVM/ IARSAAAQ NYCMMtjA MMMCTElr