71681. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés légszívású szállítóberendezése szállítótartányainak kiűrítésére
vezet, míg az utóbbi az (1) szivattyúval közlekedik. Ehelyett természetesen a főgyüjtőtartányra külön szivattyút is kapcsolhatunk. Ha pl. a (4) tartányt akarjuk kiüríteni, ekkor a megfelelő szelepek segélyéve! a (8) kerülő vezetéket kapcsoljuk helyébe, míg a tartányt a külső levegővel kötjük össze. Ezután a tartány "fenekén levő szelepet kinyitjuk és a szivattyút üzembe helyezzük, amidőn ez utóbbi a (4) tartány tartalmát a (15) főtartánvba szívja. . Oly célból, hogy a gyüjtőtartány okát ki vételes esetben is (üzemzavar esetén pl., ha a szivattyú nem működik stb.) kiüríthessük, rajtuk a szívóvezetékeken kívül, alul még külön (18) csőcsonkokat is alkalmazunk, amelyeken át' közvetlenül is kiüríthetjük őket. Külön főgviijtőtartány helyett továbbá a rendes gyüjtőtartányok egyikét is használhatjuk e célra, amihez persze célszerűen a szivattyúhoz legközelebbi tartányt választjuk, amelyben a szállítandó anyag legnagyobb tömegét gvüjthetjük össze. A 2. ábrán tüntettünk föl ily berendezést, amelynek működési módját a föntiek után bővebbi magyarázat nélkül is megérthetjük. Ha a telep számára szükséges szívólevegőt oly szivattyúval állítjuk elő, amelynek a szállítandó anyagnak belesodort részecskéi nem árthatnak, ekkor a gviijtőtártánynak a kerülő vezetékkel való átmeneti kikapcsolásból nem származhat |>aj. Ha azonban másfajta szivattyút használunk, ekkor a kerülő vezetékbe a (16) segédszűrőt iktatjuk be, amely a gyüjtőtartány kiürítésekor a légárammal tovaragadott részecskéket fölfogja. E kiviteli példában végül még a (17) segédgyüjtö-kazánt látjuk elrendezve, amely az (1) szivattyú és az utolsó (3) tartány között arra szolgál, hogy a szivattyútól- kitfecskendezett vizet fölfogja. A leírt eljárással munkaerőt takarítunk meg és így a telep üzemét olcsóbbá teszszük, minthogy csupán egyetlen egy tartányt kell kiüríteni, amely célszerű helyen pl. vasúti vágány fölött lehet elrendezve. Az egyes tartányokat továbbá nem szükséges oly szigorúan szemmel tartani, mint eddig, minthogy őket bizonyos célszerűen kisebb időközökben egy-két fogással a főgyüjtőtartányba üríthetjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás oly légszívású szállítóberendezések kiürítésére, amelyekben a szállítandó anyag több egymás mögött fekvő gyüjtőkazánba rakódik le, azzal jellemezve, hogy szívólevegővel ürítjük ki az egves kazánokat egy-egy főgyüjtőtartányba. 2. Berendezés az 1. pontban igényelt eljárás kivitelére, jellemezve az egymás mögött fekvő kazánokat megkerülő vezetékkel, továbbá a kazánoknak a főgyüjtőtartánnyal, valamint az utóbbinak egy légszivattyúval való összeköttetésével. :>. Berendezés az 1. pontban igényelt eljárás kivitelére, azzal jellemezve, hogy hogy a rendes gvüjtőkazánok egyike i egyúttal főgyüjtőtartány gyanánt van i kiképezve. ! 4. Berendezés az 1. pontban igényelt eljá-i rás kivitelére, jellemezve, a kerülő vezetékbe beiktatott szűrővel, amelyek ! egy-egy gyüjtőtartány kiürítése közben a légárammal tovaragadott anyagrészecskéket fölfogják. t rajzlap melléklettel.) IWTLAT RÉTTFVÁNY LÁMAKÁA HVOMDÁM 8UMMOT1*