71639. lajstromszámú szabadalom • Horonyzár bádoglemezekből villamos gépek számára
hornyaiba, még az a rendkívül fontos előnye is van, hogy nagymérvű rugalmassága folytán az utólag bevert (o) feszi tőesap által a zár mágneses kontaktuslapjai a köteg hornyainak lapjaival szorosan egyesülnek és pedig a zár oldalain fekvő mind a két kontaktus lap egyenlő nyomással, míg a többi feszítőeljárásnál, pl. külső nyomással vagy ütéssel, többnyire a kontaktuslapoknak csak az egyike fekszik szorosan'a horony falához. A szokásos kezdetben már említett módon, csapokkal vagy hornyokkal előállított horonyzáraknál, a zár és a horony fala közé okvetlen szigetelő réteget' kell fektetnünk, ha a rövidzárlati és örvényáramokat, amelyekre e zárak okot adnak, nem akarjuk túl nagyra növelni. Ily hetét re a rugalmas, szigetelő tartó résszel ellátott horonyzárunknál- nincs okvetlenül szükségünk, úgy hogy egészen el is hagyhatjuk, vagy pedig, ha a nagyobb biztonság kedvéért mégis alkalmaznék, úgy a rugalmas feszíthtő zár végett egészen vékonyra méretezhetjük. Hogy mily nagy jelentősége van annak a körülménynek, hogy a szigetelő betétréteg- vastagságát csökkenthetjük vagy még inkább, hogy a horony és a horony• zár mágneses lapja közötti ily szigetelő réteget egészen el is hagyhatjuk, az könynyen belátható, ha megfontoljuk, hogy ép a zár oldalaival szemben a köteg fogai igen meg vannak vékonyítva és evégett e ponton az erővonalfolyam nem kívánt módon folytást szenved. A horonyzár és a köteg eme kitűnő mágneses és mechanikus összeköttetése folytán, továbbá a horony fogaiban létrejövő rezgések, különösen váltakozó áramú gépek esetéhen, tompíttatnak, ami. által a gép nyugodtabban jár. Ezek a rugalmas horonyzáró testek, (amelyek a találmány szerint csapok és bádoglemezekből kivágott hornyok nélkül készülnek) rövidzárlatra és örvényáramok keletkezésére nem adnak okot és emellett meglepően erősek. A csatolt rajzon a találmány tárgyának több kiviteli alakját tüntettük föl. Az (a) bádoglamellák egy befelé táguló és az egyik élen nyitott kivágással van.nak ellátva, lígy hogy egymásmellé sorakoztatva, egy az említett (c) tartórész fölvételére szolgáló üreget (vályút) alkotnak. A jelen horonyzárnak különböző, a mindenkori szükségletnek megfelelő alakja lehet. Továbbá a szigetelt (c) tartórészt és az (e) feszítőcsapot is különféleképen képezhetjük ki. A találmány tárgyát továbbá egyaránt jól alkalmazhatjuk egyoldalú és megosztott horonyzárakhoz is. A zárt mindig csupán a kötegben való előzetes kifeszítése után választhatjuk szét. A gyönge (f) pontján fölmetszve. (Ez az eljárás a gyártás előnyére válik). Az 1., 2. és 3. ábrán kétoldalú, a 4. ábrán egv egyoldalii horonyzárt tüntettünk föl. Az (e) feszítőcsapok az 1. és 4. ábrán pl. köralakú a 2. és 3. ábrán pl. ovális keresztmetszetűek. SZABADALMI IGÉNYÜK. 1. Bádoglemezekből összetett test villamos gépek hornyainak zárására, azzal jellemezve, hogy a bádoglemezek mechanikus összeköttetésére a bádogtest üregében elrendezett szigetelt, vagy szigetelőanyagból készült mag vagy tartórész szolgál. 2. Az 1. pontban igényelt horgonyzárótest kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a bádoglemezek vékonyan méretezett híddal vannak kiképezve,, hogy a zárótestet rugalmassá tegyük, amidőn a hidat a zárótest kifeszítése utá-Q e horonyban fölvághatjuk. 3. A 2. pontban igényelt horonyzérátest kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a mag vagy tartórész hasított hosszmetszettel vin kiképezve, amelybe a záró testnek a gép hornyába vaJó behelyezése után egy feszítőcsap veretik be.