71527. lajstromszámú szabadalom • Tányéros szárítógép
3. ábra egy más foganatosítási alakjájának függőleges metszete. A kerek (a) toronyba (b) tengely van beépítve, melyre szabályos függőleges egymástóli távolságban a lyukgatott (.d) fenéklapok olykép vannak erősítve, hogy egy negyedkörszeletet képező két-két (d, d') fenék Egymásnak átellenében fekszik. A következő lépeső (d, d') fenéklapjai az előző és a következő lépeső fenéklapjaihoz képest el vannak tólva úgy, hogy függőleges irányban a fölső fenéklap nyílásai alatt foglalnak helyet. A fenéklapok külső szélüknél fogva az (a ) torony belső oldalára erősített (g) gyűrűn lazán vannak vezetve. Minden lépcső fenéklapjai fölött, a toronyban, a (d, d') fenéklapok alakjával egybevágó négy (h, h,.h', h') tartány (2. ábra) van beépítve, melyek célszerűen (i, i') kaparófölületek segélyével olykép vannak szakaszokra osztva, hogy a (d, d') fenéklapok forgása alkalmával a, szárítandó árúnak összetolatása meggátoltatik. A szárítóközeg (hevített levegő, fűtőgázok vagy efféle) a (k) csövön (1. ábra) keresztül az (m) elosztótérbe vezethető, mely a lyukgatott (n) köpenyen keresztül az (a) toronyba és innét alulról fölfelé az árún keresztül hatolván, a torony fölső részén távozik. A (d, d') fenéklapokkal ellátott (b) tengely egyenletes lassú forgásba, vagy időszakonkénti forgásba olykép hozható, hogy a (h) tartány alatt álló (d, d') fenéklapok csak addig forgattatnak tovább, míg a (h') tartány alá nem jutnak. Ezen időszakonkénti hajtás egy tojásdadalakú kerékpár által hajtott kapcsolómű segélyével eszközölhető (1. és 2. ábra). A (b) tengelyre erősített és a (h, h') tartány négy szakaszának megfelelően négy (o') fogszerű bevágással ellátott (o) kilincskerékkel a (b) tengely körül lengő (r) emeltyű, (p) kilincse együtt működik, mely emeltyű (s) hajtórúd révén a (t, t') tojásdadalakú kerékpár által forgatott (u) forgattyúval van összekötve. Ha a szárító megtöltetik, akkor első sorban a (h) tartány megtöltendő. Ha most a (b) tengelyt 90°-al megforgatjuk, akkor a (h) tartányok (d, d') fenéklapjuktól megfosztatnak és a következő lépcső fenéklapjai jutnák a (h) tartányok alá. Ezután a (h') tartány okát töltjük meg árúval és a fönt említett folvamat ismétlődik. A szárítólevegő stb. nemcsak alulrólfölfelé, hanem fölülről-lefelé is vezethető a toronyba. . A legalsó (h) és (h') tartányból leeső, megszárított árú (z) csövön keresztül egy előnyösen elzárható tartányba vezettetik. A (b) tengely esetleg üreges (3. ábra) is lehet, mely üreg a szárítóközeg be- vagy kivezetésére fölhasználható. Ezen esetben ajánlható, ha a lyukgatott (d, d') fenéklapok alatt a (b) tengelyre tömör (v) falakat erősítünk, melyek fölött az üreges tengelyben (w) nyílások vannak kiképezve a szárítóközeg ki- vagy bevezetésére, mely szárítóközeg a (v) falak révén kényszeríttetik a (d, d') fenéklapokon keresztül tódulni. A szárítóközeget be- vagy kivezető (K') csövek a torony több részével köthetik össze és a torony fölött egy közös csőben olykép végződnek (3. ábra), hogy a (h) és (h') tartányok kezelése a csövek által nem gátoltatik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tányéros szárító forgatható szitafenekekkel gabona, magvak, répalevelek és egyéb mezőgazdasági termények ré- * szére, azáltal jellemezve, hogy a helytálló egyes szakaszokra osztott, keretszerű (h, h') tartányok alatt körszeletalakú (d, d') fenéklapok a forgatható (D) tengelyen vannak elrendezve, mely fenéklapok párosan egymásnak átellenében és egymáshoz képest párosan eltolva foglalnak helyet. 2. Az 1. igénypont szerinti tányéros szárító egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (d, d') fenéklapokkal ellátott (b) tengely egv hajtómű