71472. lajstromszámú szabadalom • Konzervdoboz
ságáig terjed, úgy hogy tehát az (a) doboznak a (c) tárcsa fölött lévő belső falrésze zománctól mentes. Ezzel elérjük, hogy az {•) födél fölhegesztésekor a zománcréteg nem megy tönkre, ill. zománcszilánkok ném juthatnak a doboz tartalmához. A 2. ábrán látható fOganatosítási példa abban különbözik az előbbitől, hogy itt az (e) dobozfödél nem az (a) zománcolt doboz szélével, hanem egy második, az (a) dobozt körülvevő külső (al) vasbádogdobozzal van (i) és (jl)-nél összehegesztve. Ennek az (al) külső segéddoboznak használatával az ennek betétjét képező, a konzerv befogadására való belső (a) doboz esetleges külső sérülésektől megóvatik, úgy hogy ily módon a belső doboz zománcbevonata megsérülés ellen biztosítva van. Hogy az (i) és (j)-nél keletkező éles széleket elkerüljük, a hegesztési varratot, a 3. ábra szerint egy eredetileg fölhasított (f) gyűrűvel zárhatjuk el, melyet fölillesztés után a (g) fölhasítási helyen (4. ábra) újból összehegeszthetünk. Az 5. ábra lecsavarható (h) födél használatát mutatja, melynek (k) csavarmenetei az (a) doboz végén lévő csavarmeneteknek felelnek meg. Ennél a foganatosítási példánál a (c), (d) tömítőtárcsák és a (h) födél közé egy az 5a. ábrán fölülnézetben ábrázolt, (ml) hasítékokkal rugalmasan engedékenynyé tett (m) tárcsa van beiktatva, mely a (h) födél fölcsavarásakor laposra nyomódik és így a (c), (d) tömítőtárcsákat szorosan rányomja a doboz belső falának gyűrű alakú (bl) támasztófölületére. A fölcsavarható (h) födél hejyett bajonettzárszerű födélelreteszelést is lehet használni, aminőt pl. a 6. ábra mutat. Itt a doboz széle (r) csappal, az (o) dobozfödél pedig szögalakban kiképezett (s) hasítékkal van ellátva úgy, hogy az (o) födél leszorításával és kismértékű elforgatásával annak ejreteszelődése következik be, •A- 7. ábra szerint a (hl) födél (ki) csavarmenetei segélyével úgy csavarható be az (a) doboz szélén lévő csavarmenetekbe, hogy a födél (ol) elzáró feneke közvetlenül hat a (d), (c> tömítőtárcsákra. Éles szélek elkerülése céljából a (hl) födél (v) széle karimas?erűen nyúlik az (a) doboz csavarmenetes széle fölé. Ennél a foganatosítási példánál is az (a) zománcolt doboz egy külső (al) doboz betétjét képezheti, mely az (u) csavarménetek segélyével az (a) zománcolt doboz külső csavarmeneteire csavarható fel. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Konzervdoboz, melynek jellemzője az, hogy belsejében zománcbevonattal van ellátva és hogy elzárására egy külön, célszerűen szintén zománcolt (c) közbetett tömítötárcsa szolgál, mely egy a belső dobozfalon kiképezett(bl) gyűrűalakú támasztófelület és a doboz födele közé van iktatva. 2. Az 1. pontban igényelt konzervdoboz foganatosítási alakja, melynek jellemzője az, hogy belső zománcbevonata csak kb. a (c) zománcolt közbetett tömítőtárcsa külső oldaláig ér, hogy a dobozfödelet a zománcbevonat megsérülése nélkül lehessen fölhegeszteni (1. ábra). 3. Az 1. pontban igényeit konzervdoboz foganatosítási alakja, melynek jellemzője az, hogy az (a) belső zománcbevonatú doboz egy (al) második doboz betétjét képezi, mellyel az (e) födél össze ván hegesztve (2. ábra). 4. Az 1—3. pontokban igényelt konzervdoboz foganatosítási alakja, melynek jellemzője az, hogy az (e) födél az (al) külső doboz kifelé lapított karimaszerű (jl) szélével összehegesztés útján van összekötve és a hegesztési varrat egy (f) gyűrűvel van eltakarva. 5. Az 1—4. pontokban igényelt konzervdoboz foganatosítási alakja, melynek jellemzője az, hogy a hegesztési varratot eltakaró (f) gyűrű könnyebb fölilleszthetése céljából föl van hasítva és a hegesztési varrat eltakarása után á föíhasífcisi helyen össze van forrasztva. . 6. Ai 1. pontban igényelt konzervdoboz foganatosítási alakja, melynek jellemzője az, hogy a doboz födél oly könnyen oldhatóan