71312. lajstromszámú szabadalom • Összecsappantható ernyő járművek számára
- 2 -a mellső csuklónégy szög egy tagját képező legelső feszítőbordának bármely mozgásánál egyidejűleg a két négyszög összes részei kényszermozgásulag mozgattatnak. Hosszá ernyőknél a (2) és (5) feszítőbordák végpontjai közötti távolság oly nagy, hogy a megfelelően tetszetős ernvőalak elérésére egy közbenső (9) feszítőborda elrendezése ajánlatos. Ez a közbenső feszítőborda ismert módon a főbordák egyikével egy tartórúd útján lehet összekötve. Célszerű azonban ezt a közbenső feszítőbordát, mint az a rajzon föl van tüntetve, szabadon lengően alkalmazni és az ernyő szövetével közvetlenül összekötni, hogy a fölszerelésnél a feszítőborda hallásának változtatása által az ernyőszövet feszítésére kényelmes eszközt kapjunk. Az ernyőszövet ezen feszítése csak azt célozza, hogy ráncokat elkerüljünk és azon feszültségekkel, melyek az ernyőváznak merevséget és állóképességet adnak, semmi összefüggésben sincs. Ezen feszültséget, mint fentebb kifejtettem, kizárólag maga a vasváz veszi föl. l SZABADALMI IGÉN*. Üsszecsappantható ernyő különösen járművek számára, azzal jellemezve, hogy az utolsó feszítőborda az utolsóelőttivel két (G) és (10) támasztórúd útján van összekötve, melyek által a mellső (2, 4, .">, 8) csuklónégyszögnck megfelelően egy hátsó (8, 6, 7, 10) csuklónégyszög keletkezik, mely a mellsővel két (b, c) középcsukló útján akként van összekötve, hogy a mellső csuklónégyszög egy tagját képező legmellsőbb feszítőbordának minden mozgásánál egyidejűleg a két négyszög összes részei kényszermozgásulag mozgattatnak. (1 rajzlap melléklettel.) PAUAS fté8ZVÉN> TÁMASÁG NYOMDÁJA BUOAP^TB*