71155. lajstromszámú szabadalom • Palackzárszerkezet
nyugasz van előállítva, amelyek a zárószervnek a záróhelyzetben való biztosítására szolgálnak. A palack lezárására a 4—6. ábrákon látható (f) süveg szolgál, amelynek födőlapja alá rugalmas anyagból, pl. gumiból, parafából stb. készült (g) betét van helyezve, míg a süveg karimája két átellenes, befelé irányuló, rövid (h) pecekkel, vagy csappal van ellátva. A palack lezárásánál az (f) süveget olyan helyzetben illesztjük a palack nyílására, hogy a (g) peckek a (b) rovátkákba lépjenek és azokon végighaladva, a körülfutó (c, d) gyűrűs horonyba jussanak. Erre a süveget addig forgatjuk az egyik vagy másik irányban, míg a (c) ill. (d) horonyban vezetett peckek az (e) nyugaszokig nem érkeznek. A (c, d) hornyok lejtős kiképzése következtében a rugalmas (g) betét a süveg elforgatásakor összenyomódik és ennek folytán a (h) peckek, midőn a süvegnek 90°-al való elforgatása után az (e) nyugaszokba feküsznek, ezekben a kiterjeszkedni törekvő (g) betét hatása alatt szilárdan fogvatartatnak. A süveg elforgatásának megkönnyítésére a süveg karimáján két (i) fül van egymással átellenben elrendezve, amelyekbe a (j) villa, kengyel vagy efféle tolatik. Az (i) fülek s esetleg a (h) peckek is az (f) süveggel egy darabból állíthatók elő; így pl. a 4—6. ábrákon föltüntetett kivitelnél az (i) fülek a süvegkarima nyúlványaiból vannak fölgöngyölítve. A 7. és 8. ábra oly kivitelt mutat, amelynél zárószerv gyanánt a (k) tárcsa és az ennek alsó lapján elrendezett (1) gummi-, parafa- vagy hasonló gyűrű szolgál. Hogy a zárótárcsa központosán helyezkedjék el a palack nyílásán, a tárcsa közepén egy félgömbalakú (m) dúdorodás van kiképezve. Ezen kivitelnél a palack nyakának hornyaiban vezetendő csapok vagy peckek nem a zárótárcsán, hanem a (j) forgató kengyelen vannak elrendezve, amelynek szárai a tárcsa (n) harántfuratain haladnak át és alsó végükön kampóalakban befelé vannak hajlítva. Ezen kampóalakú kengyelvégek a tárcsának a palack nyílására való illesztésekor épen úgy, mint az előbbi kivitel (h) csapjai, a palack nyakának (b) rovátkáin keresztül a (c, d) lejtős hornyokba lépnek és a kengyel körülforgatásakor a hornyokban lefelé haladnak. A (j) kengyel középrésze U-alakban befelé van görbítve és ütközőt alkot, amely a hornyok által lefelé vezetett kengyel lesűlyedésekor a tárcsa j felső lapjához nyomódik és a tárcsát | záróhelyzetében a palack nyílására szo! rítja. I A (j) kengyel ezen kivitelnél állandóan I kapcsolatban marad a (k) zárótárcsával és hordozó fogantyú gyanánt használható. SZABADALMI IGÉNYEK. | 1. Palackzárószerkezet, jellemezve az-i által, hogy a süveg-, kupak- vagy j tárcsaalakú zárószerven csapok, pecj kek, kampók vagy hasonló kiugrások ! vannak elrendezve és ezek számára i I a palack nyakán lejtős vezető hornyok vannak kiképezve oly módon, hogy a zárószerv elforgatása a palack elzárását eredményezi. 2. Az 1. igénypontszerinti zárószerkezet kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a palack nyakának a zárószerv átellenes kiugrásait fölvevő rovátkáiból úgy jobbra, mint balra egy-egy lefelé haladó horony indul ki oly célból, hogy a zárószerv mindkét irányban a záróhelyzetbe legyen forgatható. 3. Az 1. és 2. igénypontszerinti zárószerkezet kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a lejtős hornyok legmélyebb helyein a zárószerv kiugrásai számára egy-egy nyugasz van kiképezve. 4. Az 1. igénypontszerinti zárószerkezet kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a zárószerven egy kengyel-, villa- vagy hasonlóalakú forgató esz-