71102. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fémfelületeknek rozsdásodás ellen való megvédésére
elv alapján (lásd Reichinstein 1. c.) az Fe-, illetve a H'-koncentráció csökken és ez a 3.) alatti reakció sebességének csökkentéséhez kell, hogy vezessen. Ezzel analóg az a mérgező hatás, mely améregnek a vasföíiilet által való adszorpciója folytán következik be és a 3, alatti reakcióban résztvevő összes anyagok koncentrációjának csökkentéséhez vezet. Az alkáliák rozsdásodásgátló hatása abban áll, hogy a 3. alatti reakciót lassítják, a 4. alatti reakciót pedig gyorítják úgy, hogy a H'-ionok koncentrációjának az alkáli által való csökkentése a rozsdaképződés sebességét érezhetően befolyásolja. Ezen gondolatmenet további kifejlesztése föltalálót illó bázisok, pl. ammónia alkalmazásához vezette, melyek rozsdásodás ellen védelmet nyújtanak akkor is, , ha a vas levegőt tartalmazó vízgőzzel áll érintkezésben. Kísérletek azt mutatták, hogy ha a vas 100° C. hőmérsékleten levegő, vízgőz és ammónia hatásának van kitéve, akkor rozsdaképződés nem mutatkozik, míg ammónia hiányában a rozsdásodás már 5 perc elteltével megfigyelhető. Példa: Gőzturbina gőzkazánjának tápvizéhez ammóniát adunk, mely a vízgőzzel együtt a turbinába jutva, ez utóbbit rozsdásodástól megóvja. Az ammóniát továbbá külön készülék segélyével nagy nyomás alatt gázalakban is keverhetjük a turbinába áramló vízgőzhöz. A turbinát tiszta ammónia helyett időről-időre ammónia és nitrogén nagy nyomás alatt álló keverékével is kifuvathatjuk. Az illó bázist úgy is állíthatjuk elő, hogy a gőzkazán vizéhez az illető bázis valamely sóját keverjük és különleges készülék segítségével valamely ltevésbbé illó bázist, pl. NaOH-t adagolunk csöppenként a kazánba. Ammónián kívül ugyanezen célra más oly bázisok, pl. anilin is használhatók, melyek magukban véve vagy vízgőz jelenlétében illók. A találmány tárgyát képező eljárásánál a rozsdásodás ellen védő szernek gázalakban való jelenléte következtében a szerrel védendő fölületeknek még nehezen hozzáférhető helyei is érintkezésbe i jutnak. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás gőzturbinák, gőzkazánok stb. oly vasföliileténekk rozsdásodás ellen való megvédésére, melyek fokozott hőmérsékleten levegőt tartalmazó vízgőz hatásának vannak kitéve, azáltal jellemezve, hogy a levegőt tartalmazó vízgőzhöz illó bázisokat adunk, melyek a megvédendő fölületekre gázalakban hatnak. ••UJIS ittntniiwito IVOMM> BUCArwi--