69623. lajstromszámú szabadalom • Fokozatkapcsolás transzformátorok számára kettős fojtócséve és kapcsolómágnes segélyével
- 2 -csolócsévékkel ellátott kapcsolómágnes. (U) az átkapcsoló fojtócséve és (E) a földvezeték. Az 1. ábrán (s) két, úgynevezett szerieszkapcsolómágnes. A berendezés működése a következő: Az első kapcsolási helyzetben, mely a 3. ábra szerinti táblázat legföl&ő vízszintes sorának felel meg, az (I) átkapcsoló cséve van bekapcsolva. Az átkapcsoló tehát az 1 .áhrán föltüntetett helyzetet veszi föl és a transzformátor baloldalán lévő első hét levezetés az (1—7) kapcsolócsévével van összekötve. Az első két (s) szerieszkapcsolómágnes és a két első (1) és (2) fokozatkapcsolómágnes hasonlóképen van zárva. Az árammenet a következő: A (B) tekercselés első két transzformátorlevezetésétől az átkapcsoló első két sarkán át az első két (1) és (2) fokozatkapcsolómágineshez, a kettős fojtócsévén át, a rajzon föl nem tüntetett motorhoz, ebből a két szerieszkapcsolómágnesen át viszsza a (B) transzformátortekercselés kezdetéhez. A rákövetkező kapcsolási helyzetet a 3. ábra szerinti táblázat második vízszintes sora adja meg. Ez a helyzet az előzővel, azonos, azzal a kivétellel, hogy most nem az (1) és (2), hanem a (2) és (3) fokozatkapcsolómágnes van bekapcsolva. Az egyi fokozatkapcsolóm^gnespárról a rákövetkezőre való átmenetnél a (2) kapcsolómágnes zárva maradt, tehát a kapcsolás megváltoztatásánál a teljesítmény megszakadása nem következett be. A táblázat rákövetkező vízszintes sorai a további kapcsolási helyzeteket mutatják, melyek a leírtaknak megfelelően teljesen az ismert kettős fojtócsévés kapcsolás szerint alakulnak. A találmány lényege azon kapcsolásoknál mutatkozik, melyek a 3. ábra szerinti táblázat (x) jelölésű vízszintes sorainak felelnek meg. Az első (x)-sorban az (1) cséve és a? (s) cséve még változatlanok. A fokozatkapcsolómágnesek közül azonban csak az a (8) mágnes van bekapcsolva, mely a (C) átkapcsolóval nem áll összeköttetésben. Az átkapcsoló tehát teljesen árammentes és veszély nélkül átállítható. Az átkapcsolásnál először is a fölső kontaktusok nyittatnak (1. ábra) és csak azután záratnak az alsó kontaktusok, hogy a trariszformátorlevezetéseknek egymással való rövidzárlatát elkerüljük. A teljesítmény megszakadása az átkapcsolásnál nem következik bé, minthogy a (8) kapcsolóniágnes az átkapcsolásnak különben is rövid időtartamára az egyedüli áramvezetést átveszi. A két (x) jelölésű kapcsolási helyzet csak átmeneti kapcsolást képez. • A 3. ábra szerinti táblázat (8-14) vízszintes sorainak megfelelő kapcsolások ugyanugy mennek végbe, mint azok, amelyek az (1—7) soroknak felelnek meg, csakhogy most az (I) cséve helyett a (II) átkapcsolócséve van tartósan bekapcsolva. A fokozatkapcsolómágnesek emellett a (B) tekercselés jobboldalán lévő hét transzformátorlevezetéshez kapcsoltatnak. A 3. ábra szerinti táblázat alapján a vezetőkontroller hengerének síkbafejtése minden további nélkül megrajzolhatók SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fokozatkapcsoló transzformátorok számára kettős fojtócséve és mindegyik transzformátor levezetés számára egyegy kapcsolómágnes segélyével, jellemezve a kapcsolómágnesek és a transzformátorlevezetések között alkalmazott, két vagy több átkapcsolási helyzettel biró átkapcsoló által, mely csekély számú kapcsolómágneseknek szabályozó gyanánt való alkalmazását' teszi lehetővé. f 2, Az 1. igényben védett fokozatkapcsolás foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy egyes kapcsoló mágnesek az átkapcsoló megkerülésével közvetlen nül a transzformátorhoz vannak" kapcsolva, oly célból, hogy az összes fokozatokon a továbbkapcsolás a teljesítmény megszakítása nélkül legyen végezhető. (1 rajzlap melléklettel. PAL-A8 RÉSZVÉNY TÁR8A6Á6 NYOMDÁJA BUC*<^STb>