69569. lajstromszámú szabadalom • Fejőgép
végei két-két szilárd (19) és (20) kart s ezek között egy mozgékony (21) kart hordanak, melynek vége (22) lemez alakjában van kiképezve. A (22) lemezen több függélyesen egymás fölött fekvő (23) szög van lazán áttolva, melyeknek belső végein (24) nyomólapok, szárain pedig (25) rúgók foglalnak helyet, melyek a (24) lapokat befelé, vagyis a (19) kar felé nyomják, ahol ez utóbbi végén szintén egy (26) lemez van elrendezve. A legfölső (23) szög a leghosszabb, a legalsó pedig a legrövidebb s minden magasabban fekvő (25) rúgó erősebb, mint az alacsonyabban fekvők. A (20) és (21) karok között (27) légpárnák foglalnak helyet, melyekhez a (21) karokat (28) rugók nyomják. A (3) lemez külső szélén a (29) állító csavar van elrendezve, mely az (1) tartólemezhez támaszkodik, míg a két lemez közé a (30) légpárna van helyezve. Az összes légpárnákat a (31) tömlővezetékek a (32) tokokkal kötik,össze, melyéknek (33) dugattyúit (34) excenterek mozgatják ide-oda. A (32) tokok a (35) légüsttel állnak összeköttetésben, melyet a (36) légsűrítő táplál. A négy (27) légpárna közösen egy (32) tokkal, a többi három légpárna pedig egyegy (32) tokkal van összekötve. A dugótolattyúk a légpárnákhoz hajadó sűrített levegőt úgv vezérlik, hogy a levegő lökésszerűen és tetszőleges erővel bocsátható a légpárnákba és ereszthető ki azokból. A fejés kezdetén először a tőgyfejő (8) és (12) eszközök, melyek a tőgy két felét belülről és kívülről közrefogják, amenynyiben (8) lemezek a tőgy két fele között fölfelé nyúlnak, a (9) és (15) légpárnák által a tőgyhöz nyomatnak és eközben föls alá mozgattatnak. Azután a (24, 26) bimbófejő eszközök a közöttük lévő bimbókhoz nyomulnak állandó föl- és alámozgatás mellett. Mivel a fölső (24) nyomólapok erősebb nyomást fejtenek ki, mint az alsók, ennélfogva a tej a bimbókból lefelé kiszoríttatik. Erre következik a tisztárafejés, vagy utófejés, amikor is a (8, 12) lapok erősebben hozzányomatnak a tőgy két feléhez s eközben föl s alá mozognak. Végül az alsó fejőeszközök a bimbókban még bennlévő tejet kiszorítják úgy, hogy a bimbók teljesen kiürülnek és a nyílásaikon esetleg függve maradt tejcsöppek is eltávolíttatnak. A bimbó- és a tőgyfejő eszközök könnyű anyagból készülnek és a tőgy alatt hevederek segélyével a tehén hátára függesztetnek föl, míg a gép többi részei bármely alkalmas helyen fölállíthatók. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fejőgép, jellemezve azáltal, hogy a tőgybimbók és maga a tőgy számára külön fejőeszközök vannak elrendezve, mely utóbbiak a tőgyre fölnyúlnak és azt közrefogják, mimellett a fejőeszközök úgy vízszintes irányban a tőgy és bimbók belső és külső oldalai felé, mint függélyes irányban is mozgathatók, a tőgy és bimbók belső és külső fölületei mentén. 2. Az 1. igénypont szerinti fejőgép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a fejő eszközök lengethető lemezekre vannak forgathatóan erősítve és ezen lemezek egy helytálló tartólapon vannak csuklósan elrendezve úgy, hogy a fejöeszközök vízszintes és függélyes irányú mozgásokat végezhetnek, melyeket légpárnákba lökésszerűen bebocsátott és azokból kieresztett sűrített levegő hoz létre. 3. Az 1. és 2. igénypont szerinti fejőgép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a bimbófejő eszközök egy-egy szabadon lengő emelőből állnak, mely végén kétoldalt a bimbókhoz fekvő két kart hord, ahol ezen karok közül az egyik fönt egy kiugró dudorodással, lent pedig egy ellentámaszul szolgáló boltozatos nyomólappal van ellátva, míg a bimbóhoz nyomandó másik kar több egymás fölött fekvő és a bimbó-