69320. lajstromszámú szabadalom • Nyereg belsőváz nélkül

• Megjelent 1916. évi május hó 27-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMILELRAS 69820. szám. XX/d. OSZTÁLY. Nyereg belső váz nélkül. DE JOSIPOVICH ZSIGMOND CS. ÉS KIR. ŐRNAGY WIENBEN. A bejelentés napja 1915 március hó 5-ike. A használatban lévő eddigi nyergeknek, mivel merev belső vázzal bírnak, mfely fából vagy vasból, vagy fából és vasból készül, egyrészt az a hátránya, hogy a ló hátát hosszabb használatnál föltörik, más­részt pedig a nyeregnek magasan fekvő fej és hátsó része, valamint az azokra erősített csomagok a lovasnak gyors föl­ülését majdnem lehetetlenné teszik. A jelen találmány tárgyát oly nyereg képezi, mely nem bír merev belső vázzal és a fönti hátrányokat megszünteti* A csatolt rajzon az 1. ábra jelen nyer­get csomagok nélkül tünteti föl. A nyereg a két (A, Al) oldalrészből áll, melyek a középen össze vannak varrva és fölül az ugyancsak két részből összetett, párnázott (B, Bl) ülést hordják. A két (A, Al) ol­dalrésznek alsó felére a két (C) és (Cl) párna van megerősítve, melyek lágysá­guknál fogva minden lóháthoz hozzá si­mulnak. A 2. ábra az egyik oldalrésznek belső felét mutatja. (A) az oldalrész, (C) pedig a párna. Az 1. ábrán még a következő alkatré­szek vannak föltüntetve, melyek a csoma­goknak fölerősítésére szolgálnak: A mindegyik oldalrészen alkalmazott (D) fülek és az (E) gyűrűk az elől alkal­mazandó csomagok illetve zsebelt, meg­erősítésére vannak rendelve. A mind­egyik oldalrészen alkalmazott (F) kam­pók és (G) gyűrűk, valamint a >(H) fül a hátulsó csomagoló táskák fölerősítését te­szik lehetővé. . A 2. ábrán az (I) és (J) szíjak látha­tók, melyek a nyeregnek a hashevederhez való erősítésére szolgálnak. (K) és (I) és (J) szíjakat eltakaró toldat. A 3. és 4. ábrán á nyereg teljesen fölsze­relve és csomagolva van jobbról és balról föltüntetve. Ez a csomagolás, mely a jelen­legi ^viszonyoknak a legpraktikusabban megfelel, éppen csak a nyeregnek ala­csony szerkezete által válik lehetővé, mely alacsony szerkezet az eddigi, merev belső vázzal biró nyergeknél keresztül nem vihető. SZABADALMI IGÉNY. Belső váz nélküli nyereg, mely az össze­varrott (A, Al) oldalrészekből, a két

Next

/
Thumbnails
Contents