69183. lajstromszámú szabadalom • Kétmozdonyos ekerendszer

Megjelent 1916. évi májns hó 12-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 69183. szám. X/a. OSZTÁLY­Eétmozdonyos ekerendszer. ALBULESCU GYULA TANULÓ BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1915 április hó 22-ike. Jelen találmány tárgya kétmozdonyos ekerendszer, mely azáltal tűnik ki, hogy a mozdonyok mindegyikén ugyanazon tengely körül forgó két-két kötéldob van elhelyezve, melyekkel úgy van az eke összekötve, hogy a fölső dobok egyikéről le- és másikára föltekercselődő vontató kötélen kívül az eke egy-egy kötél útján a mozdonyokat megkerülve az egyik vagy másik alsó dobhoz van erősítve úgy, hogy a kötéldobok forgásánál az eke minden­kor két kötél útján vontatta tik. Ezáltal mindkét mozdony végez hasznos munkát és a szántás gyorsan halad előre. A találmány tárgyát képező kétmozdo­nyos ekerendszer a csatolt rajzon példa­kép vett foganatosítási alakjában vázlatos fölülnézétben van föltüntetve. A szántandó terület két oldalán, mint ismeretes, egy-egy (al, a2) mozdony van elhelyezve, melyek tetszőleges közeggel hajthatók. Mindegyik mozdonyon ugyan­azon függőleges tengelyen forgó kettős (bl, cl), illetőleg (b2, c2) kötéldobok vannak ágyazva. A fölső (bl, b2) dobok között az egyik dobra föl- és a másikról letekercselődő (d) vontató kötél van kifeszítve, melybe az (e) eke van beiktatva. A fölső dobokkal egy tengelyen, mint említettük, az alsó (cl, c2) dobok ülnek, melyek az (e) ekével következőkép van­nak összekötve Az (al) mozdonyra szerelt alsó (cl) dobról, mely csak jobb ábrázolás céljából van a rajzon kisebbnek föltüntetve, mint a (bl) dob, az (f) kötél (h) görgőkön át a mozdonyokat megkerülve az (e) ekléhez van kötve, az (a2) mozdonyra szerelt alsó (c2) dobról pedig a (g) kötél az (f) kötél­lel ellenkező irányban a mozdonyok meg­kerülésével (i) görgőkön át van az (e) eke másik oldalához kötve. A dobok forgásánál az ekét mindenkor két kötél fogja vontatni és pedig az egyik kötél állandóan az, mely a fölső görgök között mozog, a másik kötél pedig a von­tatás irányától függően vagy az (f) kö­tél, vagy pedig a (g) kötél. Ha a vontatás az egyszárnyas nyilak irányában történik, akkor a fölső dobok (d) kötele a (b2) dobra föl-, és a (bl) dobról letekercselő­dik ás ugyanakkor az (f) kötél a (cl) dobra fölgöngyölődik, és a (g) kötél a (c2) dobról lefejtődik. Ha a vontatás a kétszárnyú nyilak irányában történik, ak­kor a (d) kötél a (bl) dobra föl- és a (b2) dobról legöngyölődik, a (g) kötél pedig a

Next

/
Thumbnails
Contents