69057. lajstromszámú szabadalom • Vágányfék vasúti járművekhez
érintkezhessek. A (4) fenéklánc (5') hossz-és (5) haránttartókból álló közös kert fölött vezettetik, mely a csuklós (6) emelő párokon nyugszik. Az ez utóbbiakkal harántirányú (8) csapok útján kapcsolt (7) vonórudak (1. ábra) (9) emelők, illetve (10) rudak útján kötik össze a (6) támasztó emelőket egymással és a (11) állítóemelővel. Ez utóbbi kézi csörlővel is helyettesíthető. A (11) állító emelőn elrendezett (12) egyensúly a keret és a fékszerkezet súlyát akként egyenlíti ki, hogy az állító emelőn, illetve csörlőn csakis azt az erőt kell kifejteni, meily a kerekek futófölületén a súrlódási munka? kifejtéséhez szükséges. A (4) féklánc egyes (13) tagokból (féksarúkból) áll (4. ábra), melyekbe a (14) féktömbök (14') csapokkal fölülről behelyezhetők és (15) csavarokkal kicserélhetően rögzíttetnek. Hogy a fékfölületet lehetőleg megszakítás inélkül működtethessük, az egyes (14) féktömbök ékszerüen kapcsolódnak egymásba (6. ábra). Az egyes (13) tagokat (16) csuklós szalagok kötik össze végtelen lánccá. A keret (5') hossztartóin (5. ábra) egy a féket fölvevő (18) vezető szögvas van elrendezve. Hogy a (4) féklánc és annak (18) vezető szögvasa közötti súrlódás lehetőleg csökkentessék (19) görgőszalag van közbeiktatva, (1. ábra), mely a (20) hevederekkel egymással összekötött (21) görgőkből van összetéve (5. ábra). Ha tehát a (4) fékláncot mozgatjuk, akkor a (19) görgőszalagon csúszik, mely a maga részéről a görgőivel közölt mozgás következtében a (18) vezetőszögvasoin végiggördül. A végnélküli (4) féklánc a fékező szerkezet két végén (22) lánckerekek körül van vezetve (1. ábra), melyeknek egyikét a féklánc viszi, míg a másikat a (23) mótor hajtja megfelelő (24) áttételek útján. A (4) féklánc (13) tagjába a (22) lánckerék fogai alulról kapcsolódnak és ily módon létesítik a féklánc meghajtását. Ezen lánc lelógó ágát az akna fenekén elrendezett (26) golyós csapágyak vezetik. A külön meghajtás nélkül mozgatott (19) görgöszalagot, mivel saját görgőin legördülhet, az (5') hossztartók alatt elrendezett és azokra akasztott (27) vezetőkengyelek fogják meg és vezetik (5. ábra). Az (5, 5') tartórendszert hordó (6) könyokemelőpárok (35) támasztó csapágyai (1. ábra) közös alakvaskereten vannak elrendezve. Mivel a (14) féktuskók használat közben állandóan kopnak és gyöngülnek, a (35) csapágyak magasság irányban beállíthatóan vannak kiképezve, még pedig oly módon, hogy alapfölületük (28) ékek közbeiktatásával a (36) kereten pihen. Ha a féktuskók már annyira kikoptak, hogy a (11) állítóemelővel vagy csörlővel a csuklós (6) emelőpárok kilengésének határolása folytán a szükséges féknyomás többé el nem érhető, akkor a (29) vonórudak és a (30) előtét útján egymásai kapcsolt (28) ékdarabokat a (31) hajtószerkezet segélyével egyenletesen meghúzzuk, miáltal valamennyi támasztócsapágy egyenletesen megemeltetik. Az alapzatakna a vágányokon kívül egymástól bizonyos távolságokban elrendezett (32) betontömbökkel van ellátva (2. ábra), hogy a lefödő lemezeket rá fektethessük. Ezen alapzattömbök közül néhány oldalt függélyes hasítékokkal ellátott (33) vezetékeket hord (5. ábra), melyekbein az (5, 5') tartórendszer (34) görgőpárja a fékszerkezet emelésénél és sűlyesztésénél vezettetik. Ezáltal a tartórendszer oldalas eltolódásai meggátoltatnak és a fékezésnél föllépő vízszintes erők fölvétetnek. A (4) féklánc a jármű mozgásirányával ellenkező irányú lassú mozgást nyer, a tartórendszer megemelésénél pedig részben tehermentesíti az (1) sineket és fölveszi a kocsisúly kis részét, míg a kocsisúly nagyobb része a kerekek és a helytálló sin között föllépő súrlódás folytán a kerekeket a kocsi önsúlyának megfelelő további gördülésére készteti. Ily módon a kerekek futófölületei és a féklánc között csúszás lép föl, mely az ezáltal létesített súrlódás folytán a kocsi önsebességét csökkenti.
