68984. lajstromszámú szabadalom • Fényszóróberendezés a fény távoli és közeli szétosztására

A 6. és 7. ábrán vázolunk nézetben és metszetben egy oly fényszórót sémá­san, amelyet a leírt fényhatás elérésére használhatunk. E fényszórónak hengeres (h) lencséi a (b) fénygörbe, az erősebben domborodó (i) lencséi a (c) görbe, és a reflektáló (k) prizmái a (d) fénygörbék vetítésére szolgálnak. Ez utóbbi prizmák működési módját a 9. ábrából értjük meg egykönnyen; ezen az ábrán (o) betűvel négy fénysugarat jelöltünk, amely sugarakat a (k) prizmák mellső, ferde lapjai a szemközti lapra re­flektálják, ahol jobb és bal felé szétszórat­nak. A 8. ábrán a fény szétosztására szolgáló készüléknek kisebb fényszórók és auto­mobilllámpák számára használható, egy­szerűbb kiviteli alakját tüntetjük föl. A szóró ebben az esetben több, különböző bordákkkal ellátott (1, m és n) üveglap­ból áll, mint aminőt a kereskedelemben bordás üveg néven ismerünk. Az erősen bordázott (n) lap az egészen reflektáló prizmákat helyettesíti, míg a többi üveg­lap a többé vagy kevésbbé görbített hen­geres lencsék szerepét tölti be kielégítő módon. Az új fényszóró, amint már említettük, főleg várárkok, útak, vasúti vonalak stb. megvilágítására szolgál. A fényt, a szüksé­gesnek megfelelően oldalt vagy föl- s le­félé, avagy egyszerre mindkétfelé szétoszt­hatjuk; az utóbbi esetben több, egymásra merőleges vagy ferde szögben elrendezett szóró-csoportot kell használnunk. Az egyes fénygörbék számát (a fölsorolt példában három görbénk van) az elérendő fényosz­tás mérvében, megfelelően növelhetjük vagy csökkenthetjük. Ebben az esetben ugyanígy kell változnia a különböző irány­ban szóró csoportok számának is. Olykor a fényszóró fényének egy ré­szével közvetlenül, azaz külön szórókat mellőzve világíthatunk. A különböző irányban vetítő szórókat egymás mellett vagy egymás mögött rendezhetjük el a sugarak útjában. A szóró lencséket és prizmákat tehát a fénysugarakat kibocsátó nyílás előtt tet­szőleges helyen elrendezhetjük; elhelyezé­sükre a fényforrás neme és a kilépő nyí­lás keresztmetszetében a fény intenzitásá­nak eloszlása lesz mértékadó. Bizonyos esetekben célszerűen oly szórókat is közbeiktathatunk, amelyeknek szinte a zérus értékig csökkenő, csak igen kis szó­rása van. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fényszóróberendezés a fény távoli és közeli szétosztására, jellemezve több különböző mértékben szóró elem­ből kombinált fényszóró-rendszerrel, amelynek elemei — célszerűen cso­portokban — akképpen rendezvék el. hogy a fényt- egymás fölött vagy egy­más mellett fekvő fénygörbék mentén szórják szét és pedig lehetőleg külön­böző fokozatokban, pl. a távolba a legerősebb, s mind közelebb, a fény­szóró tengelyével egészen mintegy 90°-ú szöget bezáró sugarakig, mindin­kább gyöngülő fénnyel. 2. Az 1. pontban igényelt fényszóró ki­viteli alakja, azzal jellemezve, hogy szórója vegyest hengeres lencsékből s egészen reflektáló prizmákból áll, amely utóbbiak a fénynek oldalirány­ban való szétszórására szolgálnak. 3. Az 1. pontban igényelt fényszóró kivi­teli alakja, azzal jellemezve, hogy szó­rója több, különböző erősen bordá­zott üveglapból áll. (1 rajzlap melléklettel.) MUM NÉUVÉNVTAMMAa NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents