68978. lajstromszámú szabadalom • Hidraulikus sebességváltoztató áttétel

— 5 nak másik oldalához vezettetik és azt az ellenkező irányban indítja forgásnak. A munkát végzett folyadék ekkor az (u) kerülővezetéken át jut a (Q) szívócsator­nába. Hogy a betétszekrények a tokban szo­rosan rögzMteseeniek és a betétszekrények és a tok között lévő hézagokon folyadék­veszteségek föl ne lépjenek, a betétszek­rények a toknak furataiba nagyobb nyo­más alatt szoríttatnak be, mint amekkora nyomás alatt állanak a csatornák a leg­nagyobb terhelésnél. A jelen találmányt képező áttételnél a találmány lényegének érintése nélkül egy- vagy többrészű, egyszerű- vagy kettős hatású szivattyúknak és motoroknak cso­portjai alkalmazhatók és a találmány akként is foganatosítható, hogy la leírt csatornák az áttételnek csakis egyik része, a szivattyú- vagy mótorcsoport körül ké­peztetnek ki. Épp így lehet a kettős hatású szivattyúk­nál és motoroknál a nyomó-, illetve szívó­csatornáknak (S\ Q') (10. ábra), illetve (N\ P') végeit (4. ábra) a találmány lé­nyegének érintése nélkül nem villaalak­ban, hanem akként kiképezni, hogy azok megszükíttetniek és egyszerűen egymás mellett vezettetnek el; a rajzban föltünte­tett csatornavezetés azonban különösen előnyös azért, mert az egyenletes szala­gokat képező folyadékáramok a találko­zásnak helyén egyenletesen szoríttatnak össze, illetve osztatnak meg és a találko­zás helyének elhagyása után ugyancsak egyenletesen tereltetnek szét a toknak egész szélességére. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hydraulikus sebességváltoztató áttétel ugyanazon tokban, egymással párhuza­mosan elrendezett szivattyú- és mótor­csoporttal és ezekkel párhuzamosan elrendezett vezértolattyúkkal, jelle­mezve a szivattyú- és mótorcsoportok­nak ágyazására szolgáló, hengeralakú betétszekrények és a hajtófolyadékot vezető, a betétszekrények és a tok, va­lamint az ezeken kiképezett nyílások és bordák segélyével létesített csatornák álital. 2. Az 1. alatt igényelt áttételnek egy, ket­tős hatású szivattyúkkal vagy moto­rokkal biró foganatosítási alakja, jel­lemezve a szivattyúknak, illetve moto­roknak a betétszekrények és a tok kö­zött kiképezett, egymáson kölcsönösen (túlnyomó és végeiken a betétszekré­nyeknek nyílásán át a szivattyú, illetve mótor munkakamrájának éppen mű­ködő részével összeköthető csatornák által. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt áttételnek egy foganatosítási alakja, jellemezve a szívó- vagy a nyomócsatornákat villa­alakú végeikkel közrefogó nyomó-, illetve szívócsatornák által. 4. Az 1—3. alatt igényelt áttételnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az egymás mellett fekvő végeiken a tok­nak egész szélességére kiterjedő ré­szeiknek mélységénél nagyobb mély­séggel biró és így az összes harántmet­szeteikben állandó áramlási sebességet biztosító nyomó- és szívócsatornák által. (2 rajzlap melléklettel.) VAUA9 Részvét TAF)6A$AO NYOMDÁJA 8U0AP6ÖTEN

Next

/
Thumbnails
Contents