68331. lajstromszámú szabadalom • Berendezés távbeszélőhelyek számára, a beszélgetések önműködő fonografikus válaszadása és fölvétele céljából
beszédáramok kimaradása folytán hatáson kívül jut, mimellett a rögzített (6) kapcsolókészüléknek kény szerkiiktatása önműködőlég állíttatik elő. * Az 1. alatt védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (28) adómikrofónnak. (27) fölvevő szelencének és a (6) kapcsolókészülék (7) fölhívó tekercselésének átkapcsolása önműködőlég olyképen idéztetik elő, hogy a fölhívásnál csak a (7) fölhívótekercselés, a válaszadásnál csakis a (28) adómikrofón és a beszélgetés fölvételénél csakis a (27) fölvcvőszelence van a fónikus kapcsolókészülékkel együtt bekapcsolva és a hivatalvezetékkel összekölve, oly célból, hogy a készülékeket áramtúltcrhelésektől megóvjuk és a beszédáramokat fölfogó mellékutak elkerülése állal a válaszadásnak, ill. fölvételnek hatását erősítjük. Az 1. védett berendezés foganatosítási alakja, melynél a fölhívórelais a hivatal ébresztő árama általi gerjesztése után rögzítletik, azáltal jellemezve, hogy a (6) fölhívórelais nyugalmi helyzetébe kényszer úton olyképen hozatik, hogy az a (24) fónikus kapcsolókészülék gerjesztése folytán, egy (21, ill. 21a) kiiktató kapcsolótól van függővé léve, mely a (23) lassítóművel együtt csakis a (24) fónikus kapcsoló által vezéreltetik. .4. Az 1. és 3. alalt védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (21) kapcsoló, mely a (G) fölhívó relais kiiktatását idézi elő, a (10) horgony meghúzása által előidézett (13) erő útján, mely azonban a (17) ütköző akadályozó hatása folytán csakis a (24) fónikus kapcsolókészülék működése után kerülhet behatási a, kizárólag a (24) fónikus kapcsolókészülék vezérlése alá hozatik. 5. Az 1. és 3. alatt védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (6) fölhívórelais (Hl, 8, 10, 39, Hl) tartó áramköre a (40) relais (39) nyugalmi kontaktusán át van vezetve, melyet a (24) fónikus kapcsolókészülék működésénél a kikapcsolást eszközlő nyugalmi helyzetbe lassítva visszatérő, különben csakis a (24) fónikus kapcsolókészülék által vezérelt (21a) kapcsoló helyettesít, (l rajzlap melléklettel.) paua8 hé8zvénv t.'rsasag nyomdája