67976. lajstromszámú szabadalom • Galvánelem

Megjelent 1915. évi szeptember hó T-én MAGY. SZABADALMI KIR HIVATAL SZABADALMILEIRAS 67976. szám. Vll/i. OSZTÁLY­. Galvánelem. BURGER FÜLÖP KERESKEDŐ BERLINBEN. A bejelentés napja 1914 jalias hó 23-ika. Ismeretes már a galvánelemekhez való elektródáknak komprimált, rendkívül po-. rózus koromból való előállítása, melynek erős fölhevítéssel koháráló és az elektro­mosságot vezető tulajdonságot adtak. A gyakorlatban fontos azonban ama tény, hogy az ilyen korommassza mindig tar­talmaz kis mennyiségű más fajtájú szenet is, mely tény, megköveteli, hogy a tiszta kormot sűrűn folyó oldatokkal keverjék, melyek lassú fölhevítéskor koronaszerű maradványt szolgáltatnak. Az így előálló plasztikus masszát azután jól át kell gyúrni, míg teljesen homogén nem lesz. Ezután formákban sajtolják, korommal vonják be és légelzárás mellett lassan a vörös izzásig hevítik azt. Látható tehát, hogy a korom alkalmazása eddig a leg­nagyobb nehézségekkel volt egybekötve; azonkívül az eljárást csak folyékony áramfejlesztőknél lehetett használni, de száraz elemeknél nem. E nehézségeket a jelen találmány tárgya megszünteti, amennyiben ugyanis itt az acetilénnek az önmagában véve ismert módon elektromos szikrák segélyével való kezelése útján előállított acetilén­kormot használjuk az elektróda készíté­sére. Az acetilénkormot, amint azt gya­korlati kísérletek igazolták, csak barna­kővel kell keverni és e keveréket, pl. száraz elemek készítésénél, a szénpálca köré sajtolni, hogy egyenesen meglepő, az elem élettartamát jelentékenyen nö­velő hatásokat érjünk el eddig ismeret­len egyszerű módon. Minthogy az acetilénkorom fajsúlya 09, a grafité azonban 217—2-20 meg van adva ezzel annak a lehetősége is, hogy a grafitmennyiség kétharmadával keye­sebb szenet, ill. acetilénkormot használ­junk. Ennek folytán a barnakőmennyi­séget e mennyiséggel növelhetjük, azaz a galvánelem élettartamát megfelelően növelhetjük. Az acetilénkorom alkalmazásának még ama nagy előnye is megvan, hogy a gal­vánelemek előállítása teljesen egyenlete­sen történhetik, íninthogy ezen mester­ségesen, ill. vegyileg készült korom min­denkor pontosan egyenletesen állítható elő, ellentétben a természetes és ezért mindig szabálytalan összetételű grafittal. Végül az is lehetővé válik, hogy az acetilénkormot bensőbben és egyenlete­sebben keverjük a barnakővel, minthogy az acetilénkorom az elképzelhetően leg­finomabban szétosztott anyag.

Next

/
Thumbnails
Contents