67758. lajstromszámú szabadalom • Konzervdoboz

Megjelent 1915. évi augusztus lió lö-én. MAGY. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 67758. szám. XVIII/d. OSZTÁLY. Konzervdoboz. SPINDLER ADOLF CÉG BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1913 jalius hó 9-ike. A találmány oly konzervdobozokra vonat­kozik, amelyeknek födele leszakítható és ismét zárásra használható s a födél kari­mája, valamint az alatta fekvő fölszakító szalag a köpennyel egy darabból áll. Az ilyen dobozoknál a fölszakítónyelv rend­szerint kiilön részt alkot, melyet forrasztás útján erősítnek a köpenylap egyik oldalélé­hez. Ez a kivitel egyrészt sok munkával, másrészt a forrasztási helyen rozsdaképző­déssel jár s azonkívül az is gyakran elő­fordul, hogy fölnyitásnál a dobozköpeny ferdén szakad be. A mellékelt rajz 1. ábrája ilyen doboz­köpenyt mutat, amelyen még azt a változ­tatást is tették, hogy az (a) nyelvet egy da­rabból készítették a (b) köpenylappal. Ezen kivitelnek viszont az a hátránya volt, hogy sok hulladék keletkezett, amennyiben a le­vágott (e, d) bádogdarabok szélessége a nyelv hosszával, összmagassága pedig a köpeny­lap magasságával (a nyelvszélességet leszá­mítva) volt egyenlő. Minthogy továbbá a dobozgyárak a do­bozokat nyitott állapotban szállítják a kon­zervgyárakba, ahol azok megtöltetnek és megtöltés után a födél korcolással a köpeny­iaphoz foglaltatik, a dobozokat erős bádog­ból kellett készíteni, hogy szállítás alkalmá­val laposra ne nyomódjanak. Mindezen hátrányok jelen találmány sze­rint azzal vannak megszüntetve, hogy a föl­szakítónyelv a köpenylap egyik oldalán a nyelvszélességnek megfelelő távolságban kiképzett két kivágás között van előállítva úgy, .hogy a nyelv nem áll ki a köpenylap oldalából, hanem teljesen annak körvona­lain belül fekszik. Ennek folytán a hulla­dék is csekély lesz, mivel csak a nyelv két oldalán kivágott kis bádogdarabok mennek veszendőbe. A köpenylap továbbá a fölszakítószalag két oldalán a szalaggal párhuzamosan ba­ladó két vagy több egyenes vonal mentén több rétegbe van hajtva, minek folytán a köpeny körül egy többrétegű gyűrű kelet­kezik, melynek külső rétegét a fölszakító­szalag alkotja. Ez a gyűrű a doboz egész kerületén egyenlő vastag és a forrasztási helyen sem bír kétszeres vastagsággal, mivel a bádog ott megfelelően ki van vágva. A gyűrű továbbá eléggé merev, hogy a dobozt, még ha az a legvékonyabb bádogból készül is, szállítás alkalmával, tehát a födél föl­erősítése előtt az összelapítás ellen meg­védje. A mellékelt* rajzon a doboznak két kivi­viteli alakja van föltüntetve, és pedig a 2. ábra az első kivitel köpenylapját kite­rített állapotban, a

Next

/
Thumbnails
Contents