67714. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és szerkezet bitumenes makadam-anyagok földolgozására

kek a keverőberendezés körül áramlottak, a (39) kürtőbe kerülnek vissza. Alkalmas helyen, célszerűen tolattyú vagy efféle van elrendezve, hogy az égéstermékeknek a kettősfalú köpenybe való vezetését el is zárhassak. A kátrányt vagy efféle készítményt föl­vevő (40) tartály a jelen találmány szerint (41) válaszfallal két rekeszre van osztva (2. ábra), mely rekeszek a kézikerékkel mozgatott (42)-tolattyú segélyével egymás­sal összeköthetők. A (40) tartály mindkét rekeszében a (44) tengelyen nagyszámú (45), illetve (46) kavaró-, illetve vágókar foglal helyet, mely karok arra szolgálnak, hogy a készítményt egyenletesen elkeverjék és kü­lönösen az a céljuk, hogy darabos anyago­kat, pl. bitument vagy aszfaltot, mely anya­goknak fölhevítésénél az a törekvésük, hogy tömbökké süljenek, késszerűen átszeljék és kavarás által folyékony állapotban tartsák. Ennél az elrendezésnél fontos, hogy a forgó tengelyeken aránylag nagyszámú ka­varó*, illetve vágókar legyen elrendezve és hogy a karok elég erősek legyenek, hogy el ne törhessenek. A (40) tartány (41) válasz­fala és a (42) tolattyú lehetővé teszik, hogy a tartály két felét egyidejűleg, vagy pedig külön-külön alkalmazhassuk. A tartály re­keszei (47), illetve (48) csappal vannak el­látva, a fölhevített készítmény lecsapolására. A csapok alatt és a keverőberendezés fölött teknőalakú (49) tartály van elrendezve, mely (50) csapok segélyével forgathatóan van ágyazva úgy, hogy tartalma egyszerű fölbillentéssel a keverőberendezésbe üríthető. A (49) tartály egyúttal mérőedény gyanánt szolgál. A (32 és 33) tengelyek (44) fogaskerék­áttétel, illetve hajtószíjjal a (11) főhajtó­szervről forgattatnak; ugyanez áll a serleg­műre is. A berendezés használati módja a rajzból és a fönti leírásból minden további . magya­rázat nélkül kitűnik úgy, hogy fölösleges erre részletesen kitérnünk. Csupán mégegyszer kiemeljük, hogy a köveket és a homokot szárítás és tisztítás előtt nem keverjük a kívánt arányban, sőt ellenkezőleg, a szárítófolyamat végén az elegyet egyes alkatrészeire bontjuk úgy, hogy a kövek és a homok a keverőberen­dezés fölött külön-külön összegyűlnek és azután kimért mennyiségekben kerülnek a keverőberendezésbe. Lényeges az is, hogy a szárítási folyamat a keveréstől függetlenül megy végbe úgy, hogy az anyagot megszakítás nélkül hevíthetjük és tisztíthatjuk, míg a keverési folyamat az anyagnak szemnagyság szerint szétválasztva történő fölhalmozása folytán, tetszés szerint, szakaszosan foganatosítható. Éppen úgy, a nem folytonosan hozzáfolyó kátrány- vagy efféle termék is mindig pontosan lemért mennyiségekben is adagolható a keverő­dobba. t A föntiekből minden további magyarázat nélkül is kitűnik, hogy az új eljárás és an­nak foganatosítására alkalmas berendezés lehetővé teszik meghatározott összetételű keverékek teljesen biztos és kifogástalan módon való előállítását. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás bitumenes makadam-anyagok föl­dolgozására, jellemezve azáltal, hogy kö­veket és homokot a keverési arányra való tekintet nélkül szárítódobba veze­tünk, ahol forró légárammal megszárít­tatnak és portól stb. megtisztíttatnak; a szárítódob kibocsátóvégénél az anya­got szemnagyság szerint fajtázzuk és a fajtázott anyagot folytonosan ós forró állapotban gyűjtőterekbe (szilókba) és ezekből szükség szerint, kimért mennyi­ségekben, a keverőberendezésbe vezetjük, melybe egyúttal a kátrányt vagy efféle készítményt, ugyancsak kimért mennyi­ségekben adagoljuk. 2. Berendezés az 1. alatti igényben védett eljárás foganatosítására, jellemezve: a) egy vagy több hengeres szita által külön levezetővályúkkal a szárítódob kibocsátóvégén; b) teknőalakú tartályokból álló keverő­berendezés által, két egymással szem­ben forgó, erős kavarókarokkal ellátott

Next

/
Thumbnails
Contents