67640. lajstromszámú szabadalom • Kenési rendszer dugattyúsgépek számára

- ? -mutatták, ezen a helyen az olaj tekintélyes túlnyomás alatt áll, mely elégséges az olajnak egy csövön át még az (1) kereszt­fejvezetékekhez és innen ismert módon a ke­reszt fej csaphoz való hozzá vezetésére is. Végül az olaj a forgattyútokba csöpög vissza, mire a körmozgás újból megkezdődik. Nem okvetlenül szükséges a forgattyú­csapnak olajjal csak az egyik (d) csapágy, a keresztfejvezetékeknek és a keresztfej­csapnak csak a másik (c) csap ágyrészéről való ellátása, amennyiben a két csapágy közül az olajat az egyik is szolgáltathatná mindkét célra vagy pedig mindkét csapágy mindegyik oldal felé dolgozhatna, mely esetben a csapágyak egyenlően és szim­metrikusan volnának kiképezve. Az új berendezésnél fontos, hogy ezen berendezés segítségével lehetséges az olaj­nak elosztását az egyes helyekre a legcél­szerűbb módon egyénileg beállítani és hogy a régi berendezésekkel ellentétben az olaj­fürdőbe bemerülő forgattyú segítségével a kenőolaj valódi körmozgását érjük el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Dugattyús gépek és effélék számára való kenési rendszer, azáltal jellemezve, hogy az olaj a forgattyútokból kenőgyűrű se­gítségével a forgattyútengely csapágyaiba vitetik és a csapágyakból kilépő olaj a forgattyútengelyen alkalmazott külön fölületek segítségével a centrifugális erő hatása alatt gyűrűalakú gyűjtőterekbe vezettetik, melyekből alkalmas csatorná­kon vagy vezetékeken át az olaj a többi kenési helyhez (forgattyúcsap, ke­resztfejvezetékek, keresztfejcsap stb.) jut. 2. Az 1. igényben védett kenési rendszer foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az olájnak a forgattyúcsaphoz való szállítására a forgattyútárcsába bevágott, gyűrűalakú horony van alkalmazva, melybe a forgattyútengely csapágya belenyúl és mely alkalmas csatorna út­ján a forgattyúcsap ágyazási helyével van összekötve. 3. Az 1. igényben védett kenési rendszer foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az olajnak a keresztfejvezetékek­hez és esetleg tovább a keresztfejcsap­hoz való szállítására a forgattyútenge­lyen megerősített, lapos tárcsa vau al­kalmazva, mely egy ezen tárcsát szoro­san közrefogó kamarában forog, mely a maga részéről az olajjal ellátandó kenési helyekkel közlekedik. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOÁJA BUDAPt«T»i

Next

/
Thumbnails
Contents