67447. lajstromszámú szabadalom • Kollektor villamos gépekhez

Megjelent 1915. évi julins hó lO-én. MAGY. SZABADALMI KIR HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 67447. szám. VII/g. OSZTÁLY. Kollektor villamos gépekhez. MAGYAR SIEMENS-SCHUCKERT-MŰVEK VILLAMOSSÁGI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG CÉG BUDAPESTEN. II-ik pótszabadalom ftz 53060. sz. törzsszabadalomhoz. Bejelentésének napja 1914 május hó 15-ike. Az 53060. számú törzs- és a 63280. sz. I. pótszabadalomban oly kollektort is­mertettünk, amelynél a kollektor fölüle­téből kopás folytán kiálló szigetelő réte­gek által okozott szikrázást szüntetjük meg. E célt az említett szabadalmak sze­rint úgy érjük el, hogy a lamellák és a szigetelő rétegek között a kollektor fölü­letéhez közel rést hagyunk, oly célból, hogy a szigetelő rétegnek kiálló vége a kefe nyomásának engedve, e résbe be­nyomuljon azaz a kefe útjából kitérjen. E közöket úgy állítottuk elő, hogy vagy a lamellák, vagy pedig a szigetelő réteg keresztmetszetét csökkentetlük a fölület közelében. A jelen találmány tárgya már most oly kiviteli példa, amelyben a réseket a két ismertetett kivitel kombinálásával állít­juk elő. A csatolt rajzból látjuk, hogy mind a lamellák, mind pedig a szigetelő rétegek keresztmetszetét csökkentjük a kollektor fölülete közelében. E kivitel bizonyos körülmények közt nagyon előnyös, pl. vékony, de keméDV anyagból való szigetelőréteg alkalmazá­sakor, mert bár ily esetben a szigetelő réteget már nem igen lehet gyöngíteni, mindazonáltal keresztmetszetének kis­mérvű csökkentése rugalmasságának nö­velésére kívánatos. SZABADALMI IGÉNY. Az 53060. számú törzs- és a 63280. sz. I. pótszabadalomban védett kollektor­nak további kiviteli alakja, azzal jel­lemezve, hogy mind a kollektor la­melláinak, mind pedig a szigetelő ré­tegeknek keresztmetszetét csökkent­jük a kollektor íölületének közelében. (1 rajzlap melléklettel.! ®AUX» RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA SÜCAPESTEA

Next

/
Thumbnails
Contents