67444. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas lópatkó és eljárás annak készítésére

Megjelent 1915. évi julins hó lO-én. MAGY. ^ KIR SZABADALMI nSm HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 67444. szám. XX/b. OSZTÁLY. Rugalmas lópatkó és eljárás készítésére. RÉTLAKY FERENC ÁLLATKÓRHÁZI FŐORVOS BUDAPESTEN. k bejelentés napja 1914 február hó 20-ika, Ismeretes, hogy a városi utak kövezetei a lovakat igen hamar tönkreteszik, mivel a lópatkónak a kemény kövezetre való ütő­dése az inakat, egyenítőszalagokat és láb­izületeket szerfelett igénybe veszik. Ezen hátrányok kiküszöbölésére megkísérelték már eddig is, hogy a lópatkókat gumibe­téttel lássák el, azonban az eddigi ilyen célú kísérletek nem váltak be, főképen azért, mivel a gumibetét a patatalp alá esett, mi miatt egyfelől a járás a lónak igen kényel­metlen volt, másfelől pedig a gumibetét és a patatalp között mindenféle tisztátlan­ságok gyűltek össze, melyek a patatalpat megtámadták. Jelen találmány kiküszöböli az összes föntemlített hátrányokat, a ló járását fö­lötte rugalmassá teszi, ezáltal a lovat kí­méli, főelőnye pedig, hogy ugyanúgy erő­sítettik meg a lópatához, mint az eddigi ismert patkó úgy, hogy sem a patán, sem pedig a patatalpon semmi néven nevezendő kellemetlenséget nem okoz. A találmány lényegében patkóalakú gumigyűrűből áll, mely a megfelelően kiképezett vaspatkóval együtt szegeztetik a ló patájához, oly kép, hogy a patával csakis vasrészek érintkez­nek, viszont a kövezetnek csakis gumiré­szek ütődnek. Hogy a gumi túlságosan ne kopjon, ezért földolgozása közben az eddig szokásos ho­mok helyett acélport keverünk a gumi közé, mi azt sokkal ellenállóbbá és tartóssá teszi, anélkül, bogy rugalmasságát csökkentené. Mellékelt rajzon látható jelen találmány két példaképem kiviteli alakja: 1. ábra az újfajta patkónak fölülnézetét. 2. és 3. ábrák metszeteket az 1. ábra 2—2, illetve 3—3 vonalai szerint. 4. ábra a patkó gumibetétjének alulné­zetét, 5. és 6. ábrák végül egy második kiviteli alaknak fölül- és oldalnézetét tüntetik föl. 1—3. ábrán (b) jelenti a patkónak vas­részét, mely ismert módon a lópata alakjá­hoz idomul, mivel azonban kopásnak kitéve nincsen, a szokottnál jóval vékonyabb és előnyösen egyetlen darab lemezből van ki­sajtolva. Külső szólén körülfutó (c) karimája van, mellyel a vele azonos alakú (e) gumi­betétet fogja körül, mely nálánál valamivel szélesebb úgy, hogy a patatalp széle a gumibetét belső (e) szélének támaszkodik. A gumibetét alsó fölületén több (j) horony van, melyek a kapaszkodásiképességet nö­velik. A (b) patkóvason meg vannak a szo­kásos (d) lyukak, és ennek megfelelően azo­nos elrendezésű, (f) lyukak az (e) gumibe-

Next

/
Thumbnails
Contents