67273. lajstromszámú szabadalom • Berendezés tápvízelőmelegítők, gőztúlhevítők és más hasonlók számára a füstgázok vezetésének szabályozására

A füstgázok útja megrövidíthető és az I áramlási sebesség csökkenthető néhány j csappantyúnak egészen vagy félig a nyitott helyzetbe való hozása által. Ha valamennyi (a) csappantyút teljesen nyitjuk, a füstgázok elterelése csak annyi, amennyit a válasz­falak egyébként is okoznának. Hogy a csappantyúk állása függetlenül a fűtő ügyességétől, könnyen legyen a min­denkori viszonyokhoz alkalmazható, a csap­pantyúk csoportosítását és vezérlését oly módon eszközöljük, hogy a füstgázáramban hátul, azaz a leghidegebb zónában álló vá­laszfalnál a csoportokat kevesebb, befelé a melegebb zónák felé mindég több csappan­tyúból képezzük. A példaképen föltüntetett kivitelnél az I. válaszfalnál két-két, a II. és III. válaszfalnál három-három, illetve négy-négy csappantyú van egy csoportba összefoglalva. Célszerű a válaszfalak előtt a füstcsatornából két, pl. öt-öt csappantyú­ból álló csoportot beépíteni. Célszerű to­vábbá a két külső válaszfalnál egy-egy, a többitől különállóan szabályozható csappan­tyút elrendezni. A rajzon föltüntetett kiviteli példánál mindegyik csatornaszakaszba a csap • pantyúk két-két csoportja van beépítve, melyekhez a közös vezérlőműről két-két víz­szintes (f) vonószerv vezet. Ha ezek egyikét el­állítjuk, az I. válaszfalnál két, a II. és III. vá­laszfalnál három, illetve négy csappantyú álít­tatik el egyszerre, vagyis a keresztmetszet a füstgázok lehűlése által okozott térfogat­csökkenésnek megfelelően minden helyen különböző mértékben változik meg. A talál­mány szerinti berendezés igen takarékos üzemet biztosít, mert a füstcsatorna kereszt-I metszetének a mindenkori üzemi viszonyak-I nak megfelelő, gyors és egyszerű beállítha­tását teszi lehetővé. Ha a csőelemek nem függélyes, hanem vízszintes helyzetűek, úgy a csappantyúk függélyes tengely körül forgathatóan ren­deztetnek el. Az ismertetett füstcsatorna a találmány­keretén belül, különösen a mi szerkezeti részleteket, a csappantyúk csoportosítását, vezérlését stb. illeti, számos változatban képezhető ki. Ugyancsak csappantyúk helyett bármely más egyenértékű zárószervet is le­het alkalmazni. « SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés tápvízelőmelegítők, gőztúlheví­tők és más hasonlók számára a füst­gázok vezetésének szabályozására, a füstcsatornába fölváltva a fenéken és a tetőn beépített válaszfalakkal, jellemezve a válaszfalak által szabadon hagyott füstcsatorna keresztmetszetben elrende­zett, elforgatható csappantyúk vagy más zárószervek által, melyek csoportonként kívülről úgy szabályozhatók, hogy a keresztmetszet a teljes nyitás és zárás között tetszésszerinti nagyságra állít­ható be. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés fo­ganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a füstcsatorna külső hidegebb zó­nájában kevesebb,- befelé a melegebb zónákban fokozatosan több csappantyú . van egy-egy kényszermozgásúan vezérelt csoporttá összefoglalva. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNY rAH8A8AG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents