67174. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés hegesztetlen láncok előállítására két egymásra merőlegesen álló szemmel bíró elemekből
kasztóköldökök és a (137) levágógyűrűk ( felé szorítják, miáltal a kilyukasztás és a szálkák eltávolítása eszközöltetik. Emellett a (134) hüvelyek visszaszoríttatnak és a munkadarab a tövis és a levágógyűrű köpött fogva marad úgy, hogy rögzítőtövisek nélkül hajlítható meg. A (140) tolókákkal, alul a (146) csapok segítségével, (145) karok vannak csuklósan összekötve, melyek (147) hasítékokkal vannak ellátva. Ezen hasítékokba a (130) pofákkal szilárdan összekötött (148) csapok nyúlnak. A (140) tolókák fölfelémenetelekor már most a (145) karok oly módon hatnak a ;{148) csapokra, hogy a (130) pofák, excentrikus ágyazásuk körül, egymás felé lengenek emellett azonban egyidejűleg egymá3 felé kö•zelíttetnek is, amiáltal tehát ugyanazon hajlítóeljárás megy végbe, melyet fentebb már többször említettünk. A (130) pofák teljesen összecsukott állapotában a (145) karokba helyezett (149) szorítócsavarok a (134) hüvelyek hátsó végéhez ütődnek és azokat -egymáshoz szorítják, a szemeket, a szálkákat levágó gyűrűből kitolják és a lyukasztóköldökökről lesúrolják, mimellet a két gyűrü-alakú szemfélre a végső nyomást is gyakorolják. A (140) tolókák lesülyedésekor a berendezés ismét széjjel nyílik és a kész láncelem szabaddá válik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás hegesztetlen láncok előállítására két, egymásra merőlegesen álló szemmel biró elemekből, azáltal jellemezve, hogy a már kész láncelemen keresztüldugott rúdalakú munkadarabot, mindenekelőtt azon két helyen, melyekhez a később képezendő szemfelek csatlakoznak, negyedkörszerüen meggörbítjük, mimellett a végeket kissé le is lapíthatjuk, azután ezeket a még leszorítva tartott végeket, tengelyirányú duzzasztással, oly módon kiszélesbítjük, hogy ezek a későbbi alaknak lehetőleg megfeleljenek, mire a munkadarab két végén lévő két szemfél sajtolása, a szálkáktól való megszabadítása és a munkadabrabnak új láncelemmé való összehajlítása történik. 2. Az 1. alatt védett eljárás foganatosítási módja, azáltal jellemezve, hogy a munkadarab végein képezett két Bzemfelet összekötő szárnak gyűrűalakú szemmé való összehajlítása a két szemfél egyidejű egymásfelé forgatásával és fokozatos egymásfelé tolásával történik. 3. A 2. alatt védett eljárás foganatosítási módja, azáltal jellemezve, hogy a gyűrűalakú szemfelek egymás felé forgatása előtt, azokat fokozatosan egymás felé toljuk, miáltal a szár dúzzasztatik és előhajlítást szenved és ezáltal, a rákövetkező hajlításkor nyúlása megakadályoztatik. 4. Berendezés az 1. alatt védett eljárás foganatosítására, mely megfelelően profilált odorokkal bír, jellemezve a munkadarab végeinek kigörbítésére és lelapítására szolgáló összeszorított odorok közé oldalakról betolandó dúzzasztó szerszámok által. 5. A 4. alatt" védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a kigörbítésre és lelapításra szolgáló fölső odorok két, oldalt fekvő tengelyek körül lenghető karon vannak megerősítve, melyeknek a középen fekvő közbenső terén keresztül a láncdarab levezetése és kiemelése egyszerű módon lehetséges. 6. Berendezés az 1. alatt védett eljárás foganatosítására, azáltal jellemezve, hogy a munkadarab két gyűrűalakú szemfelének egyidejű, egymástól független sajtolására szolgáló sajtolószerszámok egyegy sajtoló- vagy kalapácstuskón vannak megerősítve a sajtolási munka kölcsönös befolyásolásának megakadályozása céljából. 7. Berendezés a 2., ill. 3. alatt védett eljárá's foganatosítására, azáltal jellemezve, hogy a (67, 69) hajlítópofák (64, 65), gyűrűkön vannak megerősítve, melyek egymásfelé mozgatható (62, 63) tolókákban forgathatóan vannak ágyazva, mimellett a mozgatás oly módon történik, hogy a gyűrűk forgómozgásával egy-