67166. lajstromszámú szabadalom • Berendezés mozgóképreklámok előállítására és segédeszközök hozzá
* zés az alábbiakban a csatolt vázlatos rajz alapján néhány példaképem kiviteli alakjában van megmagyarázva. Sőt ellenkezőleg a gyakorlati foganatosítások a tárgy megválasztásához képest sokféleképen változtathatók, sőt több elv egymással kombinálható is. A tárgy megválasztása által épen reklámoknál bír a foganatosítás a legszélesebb határokkal. A találmány szerinti berendezés legegyszerűbb kiviteli alakja egy tetszésszerinti, a föltüntetéstől függő alakú és fölszerelésű (1) fölületből (1. ábra) áll. Ez a főlület pl. lényegében át nem látszó, azonban áttetsző és látható melső oldalán oly föltüntelésekkel lehet ellátva, melyek a reklámképpel összefüggésben állnak. Ezen fölület hátoldalán a (2) föltüntetések vannak át nem látszó anyagon megerősítve, mely föltüntetések egymásután az élőképet adják. Az egyes képek mögött levő tér egy-egy minden oldalról zárt (3) szekrény által képeztetik, melynek egyik oldalát az (1) fölület a (2) képpel együtt elzárja és mely szekrények mindegyike egy (4) fényforrás fölvételére szolgál. Ha már most az egyes fényforrások megfelelő sebességgel egymásután kigyulladnak, akkor az át nem látszó kép a mögötte levő fényforrás által a képfölülelen látható lesz és így egy mozgóreklám állíttatik elő. Megfordítva, a képfölület készíthető át nem látszóra és az esetleg szines átlátszó kép, elől lefödve ezen képfölületbe lehet beillesztve. Ahelyett, hogy mindegyik (3) szekrény részére egy (4) fényforrás alkalmaztatnék, egyetlen fényforrás is használható, mely az egyik részképtől a másikhoz mozog és mely a menesztőmozgás közben kialszik és csak a nyugalmi helyzetben gyullad ki. Az összes fényforrások egyidejűleg is kigyulladhatnak és kialudhatnak. Ezenkívül a kép megjelenése és eltűnése egy a képek mögött levő, egy-egy képnek megfelelő kivágással biró tolattyú által is létrehozható, mimellett a tolattyú menesztése közben az összes fényforrások kialszanak. Ahelyett, hogy a kép megjelenése a reklám bemutatása kőfeben a képfölület különböző helyeire osztatnék szét és ezáltal pl. egy a képfölületen mozgó futó állat, járó személy stb. tüntettetnék föl, a képnek a képfölületen való megjelenésére egy fix (5) hely (2. ábra) is választható, míg a (8) képek egy végnélküli szalaggá egyesíttetnek. Ebben az esetben csak egyetlen fényforrás szükséges, mely a kép menesztése közben kialszik. Emellett az egyes (8) képek, úgy mint az föntebb az 1. ábra kapcsán megmagyaráz -latott, át nem látszó anyagból keszítve egy áttetsző (9) fölület hátoldalán rendezhetők el, vagy pedig egy helytálló képfölület alkalmazható (5. ábra), míg a (11) képek szabadon vannak kiképezve és tartva úgy, hogy árnyképük a képfölületen megjelenik. Ebben az esetben is csak egyetlen 12 fényforrás alkalmazandó. A foganatosítás olyan is lehet, hogy csak egyetlen kép alkalmaztatik, melynek egyes részei mozgathatók úgy, hogy a részek mozgatása által az élőkép állíttatik elő. A mozgás egyes, különböző helyzetekben jelenlevő részek fölváltott megvilágítása által is előidézhető. Épígy egy mozgatható kép egy helytálló képpel és esetleg egy a képfölület mellső oldalán levő föl tüntetéssel is kombinálható, valamint egy ugyanazon helyen maradó kép egy a képfölülelen mozgó képpel is kombinálható. A 3. és 4. ábrán egy áttetsző (13) tárcsa van vázlatosan képtartó gyanánt föltüntetve, mely mögött egy második (14) tárcsa van elhelyezve, mely a kép nagyságának megfelelő kivágással bír. A (14) tárcsa mögött egy helytálló (15) tárcsa van elhelyezve, mely az egyes képeket tartalmazza. Ha már most a (16) fényforrás szakaszosan mozgattatik, akkor az egyes képek egymásután megvilágíttatnak és a fényforrás kialvása közben a (14) tárcsa mozgattatik, hogy a menesztés létrehozassák.