67162. lajstromszámú szabadalom • Sarkcsapos löveg
míg az (N) csúklórudak, (nl) csapokkal, (c2) csapágyakba kapaszkodnak, melyek a (C) ágyazó lemezen vannak megerősítve. E csuklórudak elrendezése olyan, hogy ezek a (B) zsámolyrésszel és az (A) zsámolyrésszel, ill. a (C) ágyazólemezzel együtt, csuklós parallelogrammokat képeznek. A (C) ágyazólemez mellső része kisebb szélességű mint hátulsó része, hogy a (K) kerekek, a részeknek a 4. ábrán föltüntetett helyzetében, a földön nyugodhassanak. A löveg tüzelő állásában (1—3. ábrák) a (C) ágyazólemez a földön nyugszik, a (B) zsámolyrész pedig az (A) zsámolyrészen. A (bl) fül az (al) fülekkel, a (H) kulcscsap segélyével össze van kapcsolva ; az (a2) kampó a (B) zsámolyrész megfelelő kampója fölé nyúlik és a (K) kerekek a földről föl vannak emelve. A részek eme helyzetében az (E) csőcsapvilla a (K) kerekekkel, az (F) csúszópályatartóval és a (G) lövegcsővel együtt az (AB) csapzsámolyhoz képost, 360°-kal elforgatható és így a löveggel minden irányban, a tekintetbe jövő legnagyobb emelkedések mellett is elegendő stabilitással lehet tüzelni. Ha a löveget szállíthatóvá akarjuk tenni, a (H) kulcscsapot az (al, bl) fülekből kihúzzuk és a (B) zsámolyrészt, az (MN) csuklórudakkal, az (E) csőcsapvillával, a (K) kerekekkel stb. együtt, előrelengetjük és pedig annyira, hogy a (K) kerekek a puszta főidre jussanak (4. ábra). Hogy ekkor helyük legyen az (al) füleknek, a (B) zsámolyrészben (b4) kivágások vannak, ezen (al) fülek átbocsátására,, kiképezve (1. ábra). Azután a (C) ágyazólemezt, az (A) zsámolyrésszel és az (MN) csuklórudakkal együtt, annyira megemeljük, hogy a (C) ágyazólemez a (bl) fülhöz érjen (5. ábra). Végül: az (al) füleket az (el) füleken (Hl) kulcscsap segélyével megerősítjük és a löveget fölmozdonyozzuk azáltal, hogy a (cl) mozdonyzó fület a (P) mozdony (pl) mozdonyzó horogjával kapcsolatba hozzuk. A löveg fölállítása céljából, a lemozdonyzás után, mindenekelőtt a (Hl) kulcscsapot kihúzzuk az (al, el) fülekből,, azután a (C) ágyazó lemezt, az (A) zsámolyrésszel együtt, a földre leeresztjük és végül: a (B) zsámolyrészt hátrafelé, az (A) zsámolyrészre ráforgatjuk. A (H) kulcscsapnak az (al, bl) fülekbe való bebedugása után a löveg tüzelésre készen áll. SZABADALMI IGÉNY. Sarkcsapos löveg, azáltal jellemezve, hogy a csapzsámolyhoz képest elforgatható (E) csőcsapvilla (K) kerekekkel van ellátva és hogy a csapzsámoly egy (C) ágyazólemezen nyugvó (A) részből és egy az (E) csőcsapvillát tartó (B) részből áll, mely utóbbi a másik, az (A) zsámolyrésszel, ill. a (C) ágyazólemezzel, (M, N) csuklórudak segélyével olyan kapcsolatban áll, hogy az (M, N) csuklórudak segélyével egymással összekötött részeknek egymás' hoz képest való kilengetésével, a (K) kerekek a földre támaszkodó helyzetbe jönnek, a (C) ágyazó lemez pedig a földről fölemelkedik. il rajzlap melléklettel.! PALLA& RÉSZVÉNY ÁR6ASÁG NYOMDÁJA BU0APE8T6*