67058. lajstromszámú szabadalom • Csatt

_. Megjelent 1915. évi május hó 27-én, MAGY. gg|> KIR SZABADALMI liSg HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS % 67058. szám. Vl/a. OSZTÁLY. Csat. CHARY JOSEPH KERESKEDŐ ÉS GYÁROS OBERHOMBURGBAN (LOTHARINGIA). A bejelentés napja 1914 február hó 18-ika. Elsőbbsége 1913 február hó 19-ike. A találmány tárgya olyan csat, amelynél a jobb és könnyebb nyitás céljából a csat­pecek mozgathatóan van elrendezve, még pedig oly módon, hogy a pecek egy vagy két harántré&zben ú. n. peckelőkben van ágyazva és hogy az a csat nyitása alkal­mával, a heveder végének vagy a szíjnak szabaddá tétele, valamint a peeeknek a lyukból való kihúzása céljából, önmagához .párhuzamos helyzetben emelhető le, illetve búzható vissza, mimellett a pecek, melyet •a kihajlított peckelő vagy ennek oldalsó karjai hordanak, előre és hátra leng vagy pedig, má3 foganatosítási alakjában, kettős peckelő közatt eltolódik. A mellékelt rajzokon a találmány tárgya Ttübb foganatosítási alakjában van föltün­tetve és pedig az 1. ábrán kihajlított peckelővel és kétágú pecekkél biró csat nyitott állapotban, a 2. ábrán ugyanezen csat csukott állapot­ban látható; a 3. ábrán egyenes peckelővel biró csat van föltüntetve, mely peckelő oldalsó kar-Tal van ellátva, amelyben kétágú pecek lengethetően van ágyazva; a 4. ábrán egyenes peckelővel és két tol­dattal bfró csat látható, amely toldatokban kétágú pecek van lengethetően ágyazva; az 5. ábrán kihajlított peckelővel és egyágú pecekkel biró csat, különösen szíjcsat van föltiintetve, amely a pecek hátsó részén gombszerű toldattal bír; az 5a. ábrán ugyanezen egyágú pec.ekkel biró csat látható, amely a pecek hátsó meg­hosszabbításán fogantyú gyanánt van ki­képezve ; a 6. ábrán az 5. ábra szerinti pecek oldal­nézetben, a 7. ábrán két peckelővel é3 bennük eltol­hatóan elrendezett kétágú pecekkel biró foganatosítási alak, a 8 ábrán a 7. ábra szerinti foganatosítási alak oldalnézetben, a 9. ábrán pedig ezen foganatosítási alak peckelője oldalnézetben van föltüntetve; a 10 — 12. ábrákon a csatok egyes részletei láthatók, melyek szerint a (c, f, g, 1) ha­rántpeckelők elliptikusan kiképezett (g) vég­csapjai a csat keretének ugyancsak ellip­tikusan kiképezett (p) lyukaiban fekszenek úgy, hogy a peckelők a csat keretének rúgóereje következtében, mely keret (b)-nél egymáshoz illesztett végekkel bír és rugal­masan kiterjedni képes, úgy használati, mint visszatolt helyzetükben rögzíttetnek. A csat egy vagy két peckelőt hord, ame­lyek a (d) pecek (e) ágainak alsó részén

Next

/
Thumbnails
Contents