66994. lajstromszámú szabadalom • Javítás a cimbalmok húrjainak elrendezésén

Megjelent 1915, évi május hó 12-én. ' MAGY. jg frs KIR SZABADALMI W IRA HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 66994. szám. IX/d. OSZTÁLY. Javítás a cimbalmok húrjainak elrendezésén. SPANYÁR ISTVÁN RÓM. KATH. LELKÉSZ DOMBELVÉN. A bejelentés napja 1914 május hó 21-ike. A jelen találmány tárgyát javítás ké­pezi, mely szerint a cimbalmok hálóza­tának elrendezése oly változást szenved, hogy annak eredményeképen a chroma­tikus skála hangjai az egymás után kö­vetkező húrokon találhatók, s így azok eddigi nagy gyakorlatot követelő föl­keresése most sokkal egyszerűbb, mely körülmény lehetővé teszi a legkompli­káltabb dallamú zongora-szövegeknek cimbalmok számára való átírását. De lehetővé teszi azt is, hogy ugyanolyan szekrényterjedelem mellett még négy húrral többet helyezünk el, miáltal hat hanggal többet kapunk. S azáltal, hogy a fél hangok alatt másszínű nyergek van­nak szerelve, mint az egész hangok húr­jai alátámasztására, a cimbalom tanu­lása ily értelemben is meg van köny­nyítve; mert a hangok fekvése könnyen áttekinthető, s a játék is biztosabb. Az egyes húrok elhelyezésének sor­rendje a csatolt ábrákon van föltüntetve s pedig a könnyű összehasonlítás céljá­ból 1. ábra a ma szokásos húrelrende­zést, míg a 2. ábra a találmány tárgyát képező elrendezést tünteti föl. A javítás értelmében a húrok elhelye­zése három csoportban történik, és pedig alulról fölfelé menve I. basszus (alsó) hangok jobb és bal oldalon váltakoznak C-től — fisz-ig; — Il.középhangok három oszl opban jobbról balra számítva 1. oszlopon g-től ciszr ig; 2. oszlopon d^től gisz^ig; 3. oszlo­pon ax -től disz2 -ig; — III. fölső hangok hat oszlopban, balról jobbra olvasva: a) f3 c3 ; b) f8 fisz8 ; c) e3 g2 gisz2 ; d) fisz2 a2 b2 ; e) d3 disz3 e3 ; és f) aisza cisz8 gs . A gyakorlati cimbalmozásnál a talál­mánybeli húrelrendezéssel pl. g dur chro­matikus skálája a következőleg alakul; közép hangok jobbról számítva az 1. oszlopon g gisz a aisz h cx ciszx s a 2, oszlopon dx diszx ex fx fisZj — Az egyik oszlopról a másikra nincsen visszaugrás. — Ellenben az eddig szokásos húr elrende­zéssel I. ábra- az 1. oszlopon: g gisz a aisz h; 2-on c^ ismét 1-ön cisZi; 2-on dx ; 1-ön disZ].; 2 on ex fx fisZi; és 3-on gx. — Ide-oda ugrás; — nehéz tanul­mány. A javított hűrelrendezéssel a cimba­lom könnyen áttekinthető és rendszeres hangszer lesz; — méltó a «kozmikus cim­balom» névre. SZABADALMI IGÉNY. i Javítás a cimbalmok húrozatának elren-

Next

/
Thumbnails
Contents