66953. lajstromszámú szabadalom • Utcamosó- és söprőgép

Megjelent 1915. évi május lió 10-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 66953. szám. VIII i. OSZTÁLY. Utcamosó- és seprőgép. HENTSCHEL & C° CÉG BERLINBEN. A bejelentés napja 1914 május hó 6-ika. Elsőbbsége 1913 május hó 7-ike. A találmány motoros hajtású utcamosó­•és seprőgépekre és hasonlókra vonatkozik és azáltal tűnik ki, hogy a kocsiváz egy­mással összekötött, azonban egymástól szét­választható két részből áll, melyek közül a hátsó a mosó- és söprőberendezéssel vagy hasonlóval, az akkumulátorokkal, illetve elektromostelepekkel és a vezetőüléssel van ellátva, míg a mellső rész a két mellső ke­rékből, az azokat hajtó motorokból, a kere­kek forgózsámolyából, a csatlórúdból és ha­sonlóból áll. A kocsi mellső részének a hátsó résztől való elválasztása lehetővé teszi azt, hogy egy és ugyanazon mellső részt külön­böző gépekhez, tehát pl. nappal utcamosó­géphez és éjjel utcasöprőgéphez használ­hassuk, illetve a kocsi hátsó részén elren­dezett akkumulátorok kimerülése után ezt a hátsó kocsirészt frissen töltött akkumulá­torokkal ellátott hátsó kocsirésszel helyette­síthessük, mialatt az első gép akkumuláto­rait újból tölthetjük. Ily módon a telep költ­ségeinél. valamint a gépek elhelyezésére szolgáló helynél megtakarítást érhetünk el. A mellső kocsirésznek a géptől való el­távolításánál és a másik géphez való erő­sítésénél kívánatos, sőt szükséges a mellső kocsirészre a két mellső kocsikeréken kívül egy vagy több segédkereket alkalmazni, hogy a mellső kocsirészt tovamozgatásakor önmagában egyensúlyban tarthassuk és ezt a tovamozgást megkönnyíthessük. Ezeket a kerekeket célszerűen egy vagy több tartón rendezzük el, melyek a mellső kocsirész merev vázára a mellső kerekek forgó­zsámolyán kívül vannak oly módon ráerő­sítve, hogy a segédkerekek a mellső kere­kek irányváltozásakor a mellső kocsirész önmagában való tovamozgása alatt ezen irányváltozásban nem vesznek részt és a mellső kocsiváznak a segédkerék vagy kere­kek függélyese körüli kormányzásánál való elforgatása teljesen úgy történhet, mint az egész kocsinak a mellső kerekek forgó­zsámolya segélyével való kormányzásánál a hátsó kocsikerekek függélyes középtengelye körüli elforgás. A rajzon a találmány tárgyának egy pél­daképen vett kiviteli alakja oldalnézetben van föltüntetve. Az (A) mellső kocsirész a (B) hátsó kocsi­résztől elkülönítetten van föitüntetve és az utóbbi szakadozott vonalakkal van jelezve. A két részt egyszerűen egymásba tolhatjuk és a (10) csapok vagy hasonlók segélyével szilárdan összeerősíthetjük. Az (A) mellső kocsirész merev vázán a (2) motorokkal ellátott (3) meílső kerekek

Next

/
Thumbnails
Contents