66740. lajstromszámú szabadalom • Alul és fölül sík üreges vasbetonfödém

Megjelent 1915. évi március hó 29-én. MAGY. KIR. SZABADALMI H HIVATAL SZABADALMILEIRAS 66740. szám. VIII/a. OSZTÁLY­Alul és fölül sík, üreges vasbetonfödém. MOLNÁR ISTVÁN ÉPfTÉSZ BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1914 junius hó 23-ika. Az eddigi sík födémek azon jelentékeny bátránnyal bírnak, hogy készíttetésük még gyakorlott szakemberek segédkezése mellett is nemcsak hosszadalmas és körülményes, de főként tetemes költséggel egybekötött állványozást igényel. Mindezen hátrányokat a jelen találmány szerinti alul és fölül sík, üreges vasbeton­födém küszöböli ki, mely lényegében a fesztávolság szerint változó hosszúságú, az igénybe vételnek megfelelően méretezett vasbetéteket tartalmazó L-alakú betontartók­ból áll, melyeket az építés folyamán állvá­nyozás nélkül teherviselő falakra akként helyezünk el, hogy vízszintes szárukat egy­más felé illesztve, sík alsófölület áll elő, függélyes szárukra, illetve vastagításukra pedig záró lemezek helyezése és ezekre beton föltöltése által szintén sík fölső fölü­let áll elő, míg a fölső és alsó lemezek kö­zött a födém hosszán betonnal kitöltött bordák húzódnak végig, melyek ürege­ket zárnak be. Ezen üregekbe csőveze­tékek, villamos drótok kényelmesen helyez­hetők el s így ezeknek külön szerelése a a találmány szerinti födémnél teljesen el­marad. Mellékelt rajz a találmány tárgyát képező, alul és fölül sík, üreges vasbetonfödémek egy foganatosítási alakjában példaképen tünteti föl. Az 1. ábra függélyes harántmetszet, a 2. ábra nézet, a 3. ábra metszet a tartó fogazáson át, vé­gül a 4. ábra a tartó nagyobb léptékű rajza. A fogazással és vájattal ellátott, előnyö­sen L-alakú (a) betontartókba derékszög alatt a mindenkori igénybevételnek meg­felelő méretezésű (b, b', b") vasbetétek van­nak ágyazva, • melyeket a (c) és (d) kengye­lek szorosan vesznek körűi. Az (a) tartó szárai között az (e) vastagítás van képezve, melynek alsó része a tartónak rövidebb, vízszintes szárához simul, míg fölső része az (f) vállban végződik, oly célból, hogy két együvé tartozó tartóra a (g) deszka el­helyezhető legyen. Ilyen módon a zárt (h) üreg áll elő. Ha most minden második üreget elzáró (g) deszkára az (i) párnafát fektetjük, a tartónak függélyes szára és a párnafák közé pedig a (k) deszkákat erősítjük meg, akkor a párnafák fölső lapjának síkjában az (1) betonlemezt önthetjük föl. A beton a tartók függélyes szárai között lévő (m)

Next

/
Thumbnails
Contents