66704. lajstromszámú szabadalom • Újítás ekéken

Megjelent 1915. évi március hó 29-én. MAGY. jgW KIR. SZABADALMI fiSffl HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 66704. szám. X/a. OSZTÁLY Újítás ekéken. SCHAUER ÁDÁM NY. VÁMFÖLÜGYELŐ ARADON. A bejelentés napja 1913 november hó 21-ike. Jelen találmány újítás ekéken, melynek • lényege abban áll, hogy a szokásos eke­vas két vagy több egymás mögött lép­csőzetesen elrendezett ekevasssl van he­lyettesítve, melyek a földet nem egyetlen hasábban, hanem többé-kevésbbé vastag szelelekhen vágják ki, mimellett az utób­biak úgy helyezkednek el, hogy a kiszán­tott legfölsőbb földréteg legalul, a legalsó pedig legfölül fekszik. A mellékelt rajzon a találmánynak egy kiviteli alakja van föltüntetve. Ezen kivitelnél az (a) gerendely három {b, c, d) ekevasat bord, melyek közíll az első legsekélyebben, az utána következő mélyebben és végül az utolsó legmélyeb­ben szánt. A (d, c) és (b) ekevasak a földet többé­kevésbbé vastag szeletekben vágják ki és ezáltal a földet kellően fölaprózzák és összekeverik. A három ekevas külön vagy egy da­rabból is készülhet és többes ekéknél az ekevasak mindegyike ilyen többszörös ekevasak által helyettesíthető. A leírt módon szerkesztett ekefej úgy gőzekéknél, mint állati erővel vontatott ekéknél is egyforma előnnyel alkalmaz­ható. SZABADALMI IGÉNY. Újítás ekéken, jellemezve azáltal, hogy a szokásos ekevas két vagy több egy­más mögött lépcsőzetesen elrendezett ekevassal van helyettesítve, melyek a földet több szeletekben vágják ki, mi­mellett az utóbbiak úgy helyezked­nek el, hogy a kiszámított legfölsőbb földréteg legalul, a legalsó pedig leg­fölül fekszik. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉN i TÁRSA8ÁG NvOMOJÜA 8UOAPE<tTBIt

Next

/
Thumbnails
Contents