66536. lajstromszámú szabadalom • Berendezés önműködő kapcsolású távbeszélőberendezéseknél a választók beállítására szolgáló áramimpulzusok létrehozására
számot a billentyűdeszkán az illető billentyűk lenyomásával beállítja, nevezetesen úgy, hogy mindenekelőtt az ezres, azután a százas sor s így tovább, illető billentyűjét lenyomja. Az egyes sör valamelyik billentyűjének lenyomásakor (1) kontaktus záródik, mely a rajzon nem ábrázolt módon, elektromagnetikus úton, a (V) tulajdonképeni impulzusadó berendezés kontaktusszerkezetet működésbe hozza. A berendezés itt motorikus úton működtetett (W) tengelyről nyeri mozgását. A megindítás pl. oly módon történik, hogy az (1) kontaktus ideiglenes zárásával a (W) tengelyt hajtó mótor megindul, vagy pedig a (W) tengely esetleg a folytonosan forgó motorral kapcsolódik. A kapcsolást az (1) kontaktus nyitása után egy áramkör változatlanul fentartja, mely kevéssel a kontaktusszerkezet megindítása után záródó (27) kontaktuson vezet keresztül. A (W) tengely (2, 3) fogaskerékhajtás közvetítésével a (4) tengelyt is magával viszi és ezen tengelyen megerősített (5) zárókerék segélyével (6) kontaktuskereket mozgat, mely itt hasonló módon van kiképezve, mint az önműködő kapcsolású távbeszélőberendezések előfizető állomásainak szokásos számkapcsolóin alkalmazott kontaktuskerekek. A (6) kerék elforgása folytán mindenekelőtt (7) kontaktus záródik, melyen át a beszélgetési vezeték (a, b) ágai a földdel kapcsoltatnak össze. A szerkezet továbbjárásakor azután a (9) fogazásnak a (10) emeltyűre való hatása alatt (8) kontaktus ismételten megnyílik, miáltal az (a) vezetékágnak a földtől ismételten való elválasztása folytán az impulzusok adódnak. Természetesen az impulzusadás módja a találmány szempontjából nem bír fontossággal. A (6) impulzuskerék tapintószerkezetet visz magával, mely oldalirányban eltolható (11) sinből áll. E sin (12) tapintó ujjat hord, mely a (6) impulzuskerék ismételt munkamenetei alkalmával egymásután a különböző billentyűsorok alatt tovamozog. Mielőtt azonban a (9) fogazás elérné a (10) emeltyűt, a (11) sínen lévő forgatható (13) kar a helytálló ferde (14) fölülethez ütődik és általa a (6) impulzuskerék forgásakor oldalra (jobbra) szoríttatik, miközben a (11) sint magával viszi, mely a fönt említett (27) kontaktus zárását idézi elő. Röviddel azelőtt, hogy a (13) kar a (14) fölületről lecsúszik, (15) zárókampó esik be a (11) sin' alsó oldalán elrendezett fogazás első foghézagába. Rögtön azután a (9) fogazásnak a (10) emeltyűre való hatása és ezzel az i impulzusok adása veszi kezdetét. A (9) fogazás úgy van méretezve, hogy a (8) kontaktus miden egyes befolyásolásának a (12) tapintóujjnak egyik billentyűtől a legközelebbihez való elmozgása felel meg. Ezen (12) tapintóujj a (11) sin föntemlített oldalirányú eltolódása folytán most az ezres billentyűk pályájába jutott. Legyen e billentyűsorban pl. a negyedik billentyű lenyomva. Míg a (12) tapintóujj az első három billentyű alatt akadálytalanul tovamozog, a lenyomott negyedik billentyűbe beleütközik. A (11) sint a (6) impulziiskerékkel összekötő (16) kar ennek következtében megáll. A (16) rész (17) tag segélyével a (18) zárókilincset kiemeli, mely a (6) impulzuskereket az (5) zárókerékkel és ezzel a (4) tengellyel összekapcsolja. A (19) rúgó a (18) kilincset az (5) zárókerékből kikapcsolva tartja, mihelyt egyszer az ki van emelve úgy, hogy a (6) impulzuskerék valamennyi reáerősített résszel együtt a (20) rúgó hatása alatt visszaugrik, dacára annak, hogy a (W) tengely tovább forog. Ezen visszaugrás alkalmával, amikor különben a (6) impulzuskerék a (8) kontaktusra hatást nem gyakorolhat, a (13) kar a ferde (21) fölületbe ütközik. A (13) kar azonban a visszamozgás alkalmával rugalmasan ki fog térni. A nyugalmi helyzetbe való visszatérés pillanatában a (16) kar helytálló (22) ütközőpecekbe ütközik és ennek folytán a (19) rúgót ismét az 1. ábrán látható helyzetbe hajlítja és a (17) kar útján a (18) kilincset ismét kapcsolatba hozza az (5) zárókerékkel úgy, hogy a második munkamenet veszi kezdetét. Most a (13) kar a (21) fölület másik oldalára kerül és ennek folytán most a (11) sin ismét egy darabbal