66523. lajstromszámú szabadalom • Eljárás különösen kéménytoldóknak műkőből való előállítására és berendezés az eljárás foganatosítására

2 — Természetes, hogy ugyanezen műszaki ha­tás azáltal is elérhető, ha a bemélyesztést a (11) hengeren, a kidudorodást pedig a (10) formán képezzük ki. A (12) bordának nem kell folytonosnak lennie, amennyiben a rövidebb és egymástól bizonyos távolság­ban fekvő bordarészek sorozatából is állhat. A (12) borda, illetve horony az össze­köttetést annyira javítja, hogy ezen borda, illetve horony alkalmazása esetén elégsé­ges, ha az összekötendő lemezek szélét, mint a 3. ábrán látható, ismert módon egy­szerűen egymásra fektetjük. Ha a lemez szélessége épen a (10) forma kerületének felel meg, a toldó csöve csak egyetlen lemezből is állhat, de a toldó a leire módon természetesen tetszőleges számú lemezből állítható össze. Nagyobb méretekesetén a szilárdság nö- j velése céljából alkalmazhatunk vasbetéteket | is (armirozást). A toldó kisebb méretű, kü­lönösen kúpos födő részei stb. készíthetők ismert módon egy darabból is centrifugális gépen. A leírt elv alapján készíthetők oszlopok, csövek és más üreges, hengeres vagy prizma­tikus testek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás különösen kéménytoldóknak mű­kőből való előállítására, azáltal jellemezve, hogy a kéménytoldót vagy effélét még képlékeny műkőlemezből illesztjük össze, még pedig oly módon, hogy az egymás­sal összekötendő lemezszélek közül az egyiket hosszában fölhasítjuk, a mási­kat előnyösen kiélezve, az ily módon létrejövő két szárny közé illesztjük, mire az összekötendő és egymásba illesztett lemezszéleket sajtolási nyomásnak vet­jük alá, mimellett a lemezt vagy leme­zeket a lemezszélek összeillesztése előtt vagy után vagy avval egyidejűleg a kéménytoldó vagy efféle keresztmetsze­tének megfelelő keresztmetszetű forma, köré fektetjük. 2. Az 1. igényben védett eljárás további kiképzése, azáltal jellemezve, hogy az: összekötendő és egymásba vagy egy­másra illesztett lemezszélek sajtolását bordázott, illetve bemélyesztéssel vagy bemélyesztésekkel ellátott sajtolóelemek. segítségével végezzük, minek folytán a lemezszélek nemcsak összetapadás, ha­nem az egymásba kapaszkodás által is* összetartatnuk. 3. Az 1. igényben védett eljárás további kiképzése, azáltal jellemezve, hogy a j forma köré fektetett lemezek egymással i összekötendő szélein ezeknek összehe­gesztése céljából sajtolóhengert gördí­tünk végig. 4. Berendezés az 1—3. igényben védett el­járás foganatosítására, jellemezve a külső fölületén a föléje helyezendő lemezek széleinek megfelő irányban bordákkal vagy bemélyesztésekkel ellátott forma és a lemezek összeillesztendő szélein végig­gördülő sajtolóhenger által, mely a hen­ger bordáival vagy bemélyesztéseivel szemben gyűrűalakban körülfutó bemé­lyesztésekkel, illetve bordákkal van el­látva. 5. Az 1 —3. igényben védett eljárás szerint előállított kéménytoldók vagy effélék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve,, hogy a kéménytoldó vagy efféle széleik mentén végigfutó, folytonos vagy meg­megszakított kidudorodások segítségével egymásba kapaszkodó és összetapasztott lemezekből áll. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉ87VÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents