66441. lajstromszámú szabadalom • Utcaseprőgép

— 2 — 2. ábra nagyobb léptékben szemlélteti a tömítés egy részének oldalnézetét, fölülné­;zetét és haráataietszetét. A 3. ábra a tömítés egy változatának oldal­nézete és harántmetszete. Az (F) járműkereten (1. ábra) tágas (e—e) porszekrény van elrendezve, melyben a szo­kásos nagy átmérőjű (k) seprőhenger foglal helyet. A porszekrény belső terét a közbenső (w) fal és a beállítható (z) nyelv akként vá­lasztji szét, hogy a légszállító szerkezet (d) nyomóvezetékén át beáramló levegőnek a seprőhenger (a) munkahelyén ezen henger, illetőleg annak pamatai és az utca szintje között kell átáramolnia, hogy a porszekrény szívóterébe és innen az (s) leszívató csőbe jusson. Amint a nyilak is mutatják, a por­szekrény ezen osztása folytán a légáram úgy van vezetve, hogy a seprőhenger által fölkavart porra alulról fölfelé hat. A leszívató nyílások elé forgó (g) szita­hengerek vannak helyezve, melyek tisztítá­suk céljából a (b) keféhez súrolódnak. A szekrény alsó peremén, mely annyira áll el az utca szintjétől, hogy durva tisztát­íanságok ezen perem alatt akadálytalanul •elvonulhatnak, (c) tömítőfüggöny van elren­dezve, mely egymást pikkely szerűen túl födő, lazán lelógó apró szövetdarabokból áll. A szövetdarabok nehezítve vannak, hogy lefelé húzassanak. Ezen célból a függöny alsó peremén, vagy annak közelében üreges (h) szegély van elrendezve (2. ábra), mely söréttel, homokkal vagy effélével van meg­töltve. A szövetszegélyek gyors kopásának meggátlására a tömítőfüggöny szövetdarab­jainak alsó szegélyeit fémből vagy bőrből, vagy efféle anyagból készült apró (m) szo­rítékokkal, vagy kapcsokkal borithatjuk (3. ábra). A szövetszegélyeket azonkívül fércelés •útján is összeköthetjük egymással, hogy engedékenységüket szabályozhassuk. A kocsi keretén azonkívül a porelválasztó, a légvezető szerkezet, a hajtómotor és a hajtóberendezések úgy vannak elrendezve, hogy a szállított levegő zárt körfolyamatban a porszekrényből a ventillátorhoz és a sinen -a porszekrényhez áramlik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Utcaseprő gép porgyűjtővel, jellemezve azáltal, hogy a kocsikeretben helytállóan elrendezett porszekrénybe beépített seprő­szerkezet a port fölkavarja és az elszál­lítást végző légkeringtstés akként van körfolyamatban elrendezve, hogy a seprő­szerkezet egyik oldalán a légszállító gépből jövő levegő a porszekrénybe fuva­tik, a seprőszerkezet ellenkező oldalán pedig a porszekrény bői a légszállító szer­kezet által leszívatik, mimellett a seprő­szerkezet és harántfalak a porszekrényt akként osztják, hogy a levegő a befuvató vezetékből a seprőszerkezet és az utca szintje és a munkahelyen lévő kefe­pamatok között a leszívató vezeték felé áramlik úgy, hogy a porszekrényben a seprőszerkezet által fölkavart port a szál­lító levegő alulról megtámadja és tova­szállítja. 2. Az 1. alatti igényben védett, porgyűjtő­vel ellátott utcaseprő gép foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy egy, a porszekrény alsó szegélyén elrendezett, megfelelő hajlékonyságú és illeszkedő képességű szövetfüggöny a szekrény alsó szegélyét az utca szintje fölé tömíti, hogy a levegő és a por kiáramlását, vagy fölösleges légmennyiségeknek a szabadból való beszívását megakadá­lyozzuk. 3. Az 1—2. alatti igényben védett utca­seprő gép foganatosítási alakja, jelle­mezve azáltal, hogy a fölkavart por szá­mára való elvezető nyílások előtt forgó sziták vannak elrendezve, melyek tisztító szerkezetekhez súrolódnak, hogy az el­vezető nyílásoknak papírral, szalmával való eltömődése megakadályoztassék. 4. A 2. alatti igényben védett seprőgép fo­ganatosítási alakja, jellemezve az általi hogy a porszekrény tömítő függönye a porszekrény pereméről lazán lelógó, egy­mást pikkelyszerűen túlfödő szövetszala­gokból áll. 5. A 4. alatti igényben védett seprőgép fo­ganatosítási alakja, jellemezve azáltal,

Next

/
Thumbnails
Contents