66410. lajstromszámú szabadalom • Cipősarok

Megjelent 1915. évi február hé i a-én. _____ MAGY. KIR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 66410. szám. I/b. OSZTÁLY. Cipősarok. HAAF ERNST VASÜTI HIVATALNOK DONAUESCHINGENBEN. A bejelentés napja 1914 március hó 4-ike. Ismeretes dolog, hogy a cipősarok gyor- j sabban kopik, mint a cipőtalp s amellett . nem is rugalmas úgy, hogy e célból a cipő­sarkot ma már legtöbb esetben gumilap­pal borítják be, mely ugyan a járás ru­galmasságát biztosítja, azonban igen hamar elhasználódik és így nem tartós. Jelen találmány tárgya már most oly cipősarok, mely amellett, hogy rugalmas, még tartós is. A találmány lényegében abban áll, hogy a cipősarokra fölhelyezett gumilap nem érintkezik közvetlen a járófölülettel, hanem a cipősarokra még a gumilapot eltakaró és rozsdamentes anyagból készített fémfödél van erősítve, melyből mozgékony szögek állnak ki. Ezen szögek fejeikkel a gumilap felé vannak fordulva, s száraik a fém födél nyílásain keresztül annyira állanak ki, hogy ha a testsúly teljesen ránehezedik a cipő­sarokra, a szögecsek szárainak vége még akkor is kissé előbbre áll, mint a fémfödél fölülete. Ily módon a fémszögecsek lapos fejeikkel a nyomást egyenletesen adják át a gumilapnak, amely tehát kopásnak alig van kitvéve s csupán a rugalmasság elő­idézésére szolgál. A mellékelt rajzban a találmány tárgyá- i j nak egy példakénti kivitele van föltüntetve, • és pedig az 1. ábrán a cipősarok fölülnézete a fém­födél nélkül, a 2. ábrán a fémfödéllel, a 3. ábrán egy keresztmetszet, a 4. ábrán a szögecsek különféle alakjai s az 5. ábrán a gumilap van föltüntetve. Az (5) cipősarokra először a (2) gumilap lesz fölhelyezve s azután a (3) szögecsek­nek fejükkel a gumilap felé való elhelye­zése után az (1) fémfödelet tesszük a sa­rokra s azután a (4) csavarokkal az egé­szet a cipősarokhoz rögzítjük. SZABADALMI IGÉNY. Cipősarok, azáltal jellemezve, hogy a cipő­sarokra helyezett gumilapot egy, szintén a cipősarokra erősített és rozsdamentes anyagból készített fémfödél borítja be, s ezen fémfödél nyílásain fejükkel a gumilap felé fordított szögecsek nyúlnak ki, annyira, hogy a testsúlynak a cipő­sarokra való ránehezedésekor is a szö­gecsek szabad végei a fémfödél fölűle­ténél még előre állanak oly célból, hogy azáltal a testsúlya a szögecsek utján a gumilapra egyenletesen és lehetőleg l csekély kopással adódjék át. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA6 RÉ8ZVÉNYTÁR8A8Á0 NYOMDÁM BUOAPBSTEh

Next

/
Thumbnails
Contents