66325. lajstromszámú szabadalom • Nyitott soros szikrapálya hangzó szikrák létesítésére a Wien-féle eljárás szerint

Megjelent 11*15. evi február hó 5-én. MAGY. KIR. SZABADALMI HIVATAL 66B25. szám. VII j OSZTÁLY, . J Nyitott soros szikrapálya, hangzó szikrák létesítésére a Wien-féle eljárás szerint. DB ERICH F. HÜTH G. M, B. H. CÉG BERLINBEN! 1 . ,. • . (', A, bejelentés napja 1914 február hó 19 ike. .} , ; •;; V Á Wien-féle eljárásnál, melynél gyengén tompított,rezgéseket lökésgerjesztés folytán létesíttünk, nagy fontossággal bir a szikra­pálya kellq hűtése. : * A fönti célra szolgáló eddigelé ismere­tes szikrapályákat zárt szikrapályák gya­nánt képezték ki és Mtésöket azáltal igye­keztek elérni, hogy vagy a szikrapályák közé helyezett külön jhűtőtesteket alkal­mazta^., vagy pedig a szikrapálya-elektró­dákat külön hűtőbordákkal látták el. Ilyfajta szikrapátyák azonban, árun} lag rosszul van­nak hűtve, mivel a hűtő levegőt nem ve­zethetjük közvetlenül a szikrapályához, ha-, nem ez a levegő aránylag hosszú út befu­tása .után a bordák, illetőleg a hűtőtestek köz­vetítésével válik hatályossá. , A hűiőte-teket tehát, hogy csak va'ami­képpen is elvezethessek á'meleget, arány­lag nagyra kell méreteznünk. Ezáltal azon­ban; a szikrapálya kü,iső méreteit és súlyát is tetemesen növeltük. Ez a hátrány főleg szállítható állomás >kuát válik t .érezhetővé. Ily fajta szikrapályáknál teh^t ? Jökésger­jesztés, csak nagy féptömegek vagy ven­tilátorok útján létesített negterséges hjízat alkalfniizfisa mellett lehetségeg. , , A j;elep találmány; tárgjánál ezek á rhát­rányok azáltal kiiszöböltetnek ki- hogy a szikrapálya :nyito|t és annak .összes jréqfei a hűtő levegő - hatásának közvet'enü] JV-jm},-, nak kitéve. Emellett mérete;i igen kic^iny^} és súlya ennek megfelelően szintén psek^lyj Kísérletek igazolták, hogy a szikrapáyá?) nak a találmány szerinti kiképzése oljj nagysárú elektromos energiát ;il;ikíthat át, rezgésekké, melynél az eddigelé ismeretééi szikra pályákat ventilátorokkal már mester?, ségesen .kellett hűteni.-Oly kis méretű py^, tott szikrapálya építésének nehézségei/piely, a szikra átugrásánakp szükséges .hűtés léji tesít^sére nagy fölületet..nyújt, azáítal)küi, szöböltettek ki, hogy az ;elektródáfe/ gyűrűk gyanánt vannak kiképezve, rpelyek mélyéri kivágott .elektródalemezeken foglalna^ lyetv Az elektródák azonkívül közepes fu-( rattal yannak ell itva,,mely furatok a,z ele^. trotnos. lemezek üregeivel közlekednek. Ez-r, által azt az előnyt érjük el, hogy ^szikra;, | pálya csak annyi fémrészt tartalmaz, amennyi a hatályos elektródafölületek tartására szük-^ • séges. -Ezen csekély fémtömegek másrészr, cől oly nagy és a levegő számára vala­mennyi részében hozzáférhető fö ületek alak^ : jában van jelen, hogy a szikrapálya ideálig san v^n hűtve, y , . ; ; A találmány tárgyának ,to^bbi foganj, tosíiási alakjánál a szikrapálya-eiektródát.

Next

/
Thumbnails
Contents